A Fidesz arra, hogy külföldi érdekeket szolgálnak az akkugyárak: a „dollárbaloldal” külföldi érdekeket szolgál, amikor kritizál

A „dollárbaloldal” az autógyári munkahelyeket is veszélybe sodorná – ezt bírta reagálni a Fidesz hétfőn az LMP nyilatkozatára, mely éppen arra világított rá, hogy

a kormány külső érdekeket szolgál, amikor a mindenféle kétes hátterű külföldi gyárak szempontjait helyezi előtérbe a magyar emberekével szemben.

Az Orbán-párt közleményében azt írta, elvárják, hogy az akkumulátorgyárak ugyanolyan szigorú szabályok mellett épüljenek fel, mint Németországban. A dollárbaloldal azonban ezúttal is a külföldi érdekeket szolgálja és az autógyári munkahelyeket is veszélybe sodorná – fogalmaztak, nem különösebben kifejtve, hogy

  • miért állna az LMP érdekében az „autógyári munkahelyek veszélybe sodrása”, és
  • nem pont a kormány szolgál-e külföldi érdekeket azzal, hogy olcsó bérrabszolgatartó teleppé, nulla hozzáadott értékű összeszerelő országgá silányítja hazánkat – a német nagytőkétől kezdve az ázsiai gyarmatosítókig mindenkinek kedvezve, csak a magyar dolgozóknak nem.

Ehelyett arról káráltak, hogy „a szankciók okozta” nehéz gazdasági helyzetben a nyugati országok is küzdenek az autóipari nagyberuházásokért, a dollárbaloldal pedig most sem a magyar érdekeket szolgálja, hanem az autógyári munkahelyeket is veszélyezteti – áll a közleményben.

Vége a pártnak? Lázadnak Orbán minyonjai: „Átvert minket a Fidesz”
Szépen telnek a fogdák: újabb fideszest vettek őrizetbe
Magyar Péter reggel sajtótájékoztatót tart az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”
Súlyos lelepleződés: a Fidesz nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket
Mi történt? Váratlanul felszámolás alá került a Doktor24, az alapítók „bírói műhibáról” beszélnek
Aggódik a sorosista szervezet, hogy túl hatékonyan fog működni a vagyonvisszaszerzési hivatal