1 forintért juthatsz telekhez ezen a magyar településen, nincs semmi apróbetű
Jelképes áron, egy forintért kínál építési telkeket a Tolna megyei tolnanémedi önkormányzat, ösztönözve a…
Brutális: áprilisban 24,0 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 24,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy…
Hatalmas bírságot kaptak a „jogkezelők”, amelyek az üres adathordozókért is szedik a jogdíjat
A GVH szerint csak 2018-ban 11,4 milliárd forintot zsebeltek be áttételesen a fogyasztóktól.
DK: a kormány nagyobb gazdasági bajt okozott, mint a koronavírus-járvány
A Demokratikus Koalíció szerint bebizonyosodott, hogy a kormány nagyobb gazdasági bajt okozott, mint a…
Ukrajna „nemzetközi háborús szponzornak” minősítette az OTP-t
Az ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség (NAZK) a magyar OTP Bank Groupot „a nemzetközi háborús…
Rendkívüli béremelésről döntött a Magyar Telekom, hatalmas összeget szórnak szét
A Magyar Telekom július 1-től rendkívüli, differenciált béremelésről döntött, amely 2023 második fél évére…
Brutális reálkereset-zuhanás: közel 20 százalékkal ér kevesebbet a fizetésünk, mint tavaly
Majd talán ez is megjavul parancsszóra, mint az infláció.
Felmentették Bige Lászlót, nem tudták rábizonyítani, amit összehazudoztak róla
Ami igaz volt, az sem úgy történt.
Új és használt autóra is elérhető a céges autólízing
Ha céges autóvásárlásról van szó, ma már több megoldás közül is válogathatunk. Ami a legfontosabb:…
Újabb, 200 millió forintos bírságot kell kifizetnie a Ryanairnek
Ezúttal egy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indított ügyben sújtott le a fogyasztóvédelem.
Kötelező akciózásokkal szívatja a kormány a kereskedelmi láncokat, hátha lejjebb megy az infláció
Újabb zseniális ötlet az uniós átlag háromszorosánál is magasabb magyar infláció megfékezésére.
Ön tudja, hogy milyen gyakorlatok támogatottak az Agro-Ökológiai Programban?
Ha mezőgazdasági támogatást szeretne kapni, akkor érdemes minél pontosabban ismernie az Agro-ökológiai Program…
A vállalkozói biztosítások széles tárháza
Amennyiben vállalkozást vezetünk, érdemes a cégünket is bebiztosítani különböző módokon. Mai cikkünkben a…
Nagy Márton a 25,2 százalékos inflációról: teljes összhangban van a kormány várakozásaival
Mint a viccben az agresszív kismalac: „Kuss, én így szállok le!”
Megint 25 százalék felett volt az infláció – 67 százalékkal drágább a kenyér, 72 százalékkal a tej, mint egy éve
Pedig Orbán Viktor év végére már egyszámjegyű inflációt kért.
DK: „balkáni, sőt ázsiai színvonalra zuhant” a magyar dolgozók bére az Orbán-kormány elmúlt 13 éve alatt
Az Eurostat adatai szerint a magyar dolgozókra költik a harmadik legkevesebbet az EU-ban a cégek, vagyis a magyarok…
Az „elhibázott brüsszeli szankciók” dacára az eurózónában már egy számjegyű az infláció
Az a fránya balsors valamiért folyton csak minket tép.
Célt ért a kormány bosszúhadjárata: a Ryanairnek be kell fizetnie a fogyasztóvédelmi bírságot
A Fővárosi Törvényszéket követően a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a Ryanair azonnali jogvédelem…
Varga Judit válófélben lévő férje a Volánbusz igazgatóságához ejtőernyőzött
Elmagyarázta, hogy miért alkalmas a pozícióra.
Orbán Viktor megszólalt az ársapkákról: rájött, hogy mellékhatásai is vannak
Az élelmiszerek esetében ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják majd kivezetni a most még létező…
Továbbra is Magyarország veszi legdrágábban a gázt Oroszországtól
Ezért érdemes volt havonta Moszkvába járni térdepelni.
Kiderült, hány milliárdos van Magyarországon: meglepően sok
Egy kutatás szerint a legalább 400 millió forinttal rendelkezők is több mint 26 ezren lesznek 2025-re.
Kiszámolta a KSH: 528 000 forint volt a januári bruttó átlagkereset
16 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, miközben az infláció 25,7 százalék.
Nincs többé Foodpanda Magyarországon, új néven folytatja az ételfutár cég
Április közepétől Foodora néven működik a Foodpanda ételrendelő platform, a márkanév váltása mellett az…
Végveszélyben a legnagyobb magyar magánnyugdíjpénztár
Hamarosan lejár a határidő, és még mindig nincs meg a 70 százalékos tagdíjfizetési arány a Horizont…
Változik az árstopos termékekre vonatkozó limit a Tesconál húsvét előtt
Étolajból akár 4 litert is haza lehet vinni az ünnepre, a tojásnál pedig teljesen megszűnik a korlátozás.
Megállapodott az Audi a szakszervezettel: 17 százalékos béremelés jön a győri vállalatnál
Megállapodott az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) az idei bérekről, miután…
Gulyás Gergely: Magyarország az elmúlt évben is folytatta a felzárkózást, a baloldali gazdasági szakértők „károgása” és a jegybanki vélemények ellenére
Magyarország az elmúlt évben is folytatta a felzárkózást, a baloldali gazdasági szakértők „károgása” és…
Megakadályozták a fideszes delegáltak, hogy az emberek elmondhassák véleményüket az akkumulátorgyárakról
Nem engedte az NVB az LMP népszavazási kezdeményezésének hitelesítését.
Élelmiszerek elvitelre – no de mibe csomagolva?
Rohamtempóban szoktunk rá az ételek és sokfajta élelmiszer házhoz rendelésére vagy hazavitelére. Ám ehhez…
Brutális drágulás a Balatonnál: 40%-kal is emelkedhetnek egyes szállástípusok szobaárai idén
Bár jó szezonra és sok turistára készülnek idén a balatoni szállásadók, az energia, a benzin, az alapanyag és…