Nagy Márton: az infláció gyakorlatilag összeesett

nagy-marton
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. május 26-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A kormány 2023-ban azt vállalta, hogy év végéig egy számjegyűre csökkenti az inflációt, ezt a vállalását a kormány két hónappal korábban, már októberben teljesítette, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint pedig mostanra az látható, hogy

decemberben az infláció gyakorlatilag összeesett, annak mértéke éves alapon 5,5 százalékra zuhant

– ragadtatta el magát Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, arra mutogatva, hogy a csehek (6,9 százalék) után a lengyelekhez (6,1 százalék) és a románokhoz (6,6 százalék) képest is kedvezőbb eredményt ért el hazánk.

Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tüntette el a kormány az inflációt – gagyarászott tovább Nagy, mintha nem pont a kormány okozta volna a hónapokon át egész Európában rekord-mértékű inflációt (hanem az csak úgy „jött”; bezzeg a leszorítása, az aztán nem véletlen, az már a kormány zsenialitását tükrözi).

Az inflációt a kormány visszaszorította, így ráfordulhat 2024-es fő feladatára, azaz a gazdasági növekedés helyreállítására. A kormány célja, hogy a GDP növekedése újra dinamikus, 4 százalék körüli szintre álljon vissza – fantáziált még a nemzetgazdasági miniszter.

Lopnak: 374 médiumban hirdette a nem létező Tisza-adóról szóló nemzeti konzultációt a kormány

Fideszes nő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára emelné a magyar családok rezsijét!

Itt a bejelentés, ekkora kedvezményt kapsz a januári gáz- és áramszámlákból

Nagyot üthetett „szartakarító” Lázár a Fideszen: Orbán már arról hazudozik, hogy ő mindig cigányzenét hallgat

Repülőrajt helyett tovább lopták az országot: katasztrofális évet zárt a magyar gazdaság

Vizsgálódik a GVH, mert nagyon drágul ez az élelmiszer