Belföld

10571 cikk
Ismét a honvédség repülője vitte Orbánt

Ismét a honvédség repülője vitte Orbánt

Ismét fuvarozta a magyar miniszterelnököt a Magyar Honvédség Airbusa, amit egyáltalán nem kormánygépnek vásároltak, csak hát valahogy mindig az lesz belőle.

2018. dec. 4. · Harta Viktor
Kisemmizné a kőbányai önkormányzat a Hős utcai lakókat?

Kisemmizné a kőbányai önkormányzat a Hős utcai lakókat?

„A X. kerület tisztességtelen módon készül arra, hogy milliárdos hasznot remélve saját magának, földönfutóvá tegyen százötven családot!” – írja egy névtelen segélykérő levél.

2018. dec. 4. · Röviden
„Errefelé minden nacionalista rezsimnek háború vagy forradalom vet véget”

„Errefelé minden nacionalista rezsimnek háború vagy forradalom vet véget”

Lesújtó képet festett a Népszabadság volt újságírója Orbán Magyarországáról a CEU-ügy kapcsán.

2018. dec. 3. · Röviden
Hollik István: a Soros-egyetem úgy megy, hogy marad

Hollik István: a Soros-egyetem úgy megy, hogy marad

Sajátosan magyarázta el a kormányszóvivő, miért nem baj, hogy elüldöztek egy egyetemet.

2018. dec. 3. · Röviden
Hamarosan ismét telefonon fog hívni a Fidesz géphangja

Hamarosan ismét telefonon fog hívni a Fidesz géphangja

Telefonos tájékoztató kampányt indít a Fidesz a családok védelméről szóló nemzeti konzultációról – közölte a párt kommunikációs igazgatója hétfőn. Még az ívek…

2018. dec. 3. · Röviden
A világsajtó is a CEU elüldözésével foglalkozik

A világsajtó is a CEU elüldözésével foglalkozik

A világ vezető sajtóorgánumai egymás után számolnak be arról, hogy jövőre Budapest helyett már Bécsben várja új hallgatóit a CEU, miután magyar részről nem…

2018. dec. 3. · Harta Viktor
A becsültnél 6 milliárddal drágábbért építheti Garancsi cége a székesfehérvári jégkorongcsarnokot

A becsültnél 6 milliárddal drágábbért építheti Garancsi cége a székesfehérvári jégkorongcsarnokot

Az eredetileg becsültnél hatmilliárd forinttal többért építhet jégkorongcsarnokot Székesfehérváron a miniszterelnököt magánrepülőztető Garancsi István cége, a…

2018. dec. 3. · Harta Viktor
Hivatalos: Bécsbe költözik a CEU

Hivatalos: Bécsbe költözik a CEU

„Ez egy sötét nap Európának, és sötét nap Magyarországnak is” – mondta a rektor.

2018. dec. 3. · Harta Viktor
Lemond képviselői mandátumáról az alapító jobbikos

Lemond képviselői mandátumáról az alapító jobbikos

A jobbikostól szokatlanul túlkompenzáló esdeklésből ítélve úgy tűnik, már várta az indokot a lelépéshez.

2018. dec. 3. · Röviden
Jó hírt kaptak a nyugdíjasok

Jó hírt kaptak a nyugdíjasok

Hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést – közölte az Emberi Erőforrások…

2018. dec. 3. · Harta Viktor

4 órán át lesznek csak érvényesek a 100 kilométer alatti MÁV-jegyek

Elegük lett abból, hogy az utasok újra felhasználják a le nem kezelt jegyeket, és ez szerintük visszaélés.

2018. dec. 3. · Harta Viktor
Osztályozni fogják a betegeket a sürgősségin, lesz, aki orvost sem lát majd

Osztályozni fogják a betegeket a sürgősségin, lesz, aki orvost sem lát majd

5-10 percen belül osztályozni kell a jövő évtől a betegeket a sürgősségi osztályokon, a páciensek egy része orvossal sem fog találkozni – írja a Népszava. A…

2018. dec. 3. · Harta Viktor
Embertelen módon tettek utcára Mohácson egy idős házaspárt, egy nappal a moratórium előtt

Embertelen módon tettek utcára Mohácson egy idős házaspárt, egy nappal a moratórium előtt

Markolóval érkezett az új tulajdonos, és azonnal megbontotta a tetőt.

2018. dec. 3. · Harta Viktor
Kovács Zoltán úgy tudja, az EU menedzseli a migrációt

Kovács Zoltán úgy tudja, az EU menedzseli a migrációt

És a Gruevszki-ügy mögött is az EP migránspárti többsége kavar.

2018. dec. 2. · Röviden
Az RTL Klub úgy tudja, eldőlt a CEU sorsa

Az RTL Klub úgy tudja, eldőlt a CEU sorsa

Ma járt le az a határidő, amit a CEU vezetése arra adott, hogy a kormány aláírja az egyetem fennmaradását lehetővé tevő nemzetközi megállapodást. Még október…

2018. dec. 1. · Röviden
„Nagyon szép, régebben anyósommal utaztunk rajta”

„Nagyon szép, régebben anyósommal utaztunk rajta”

A kommentelők odáig vannak érte, nekünk inkább a giccs és a túltolás jut eszünkbe, meg olyan szalagcímek, hogy „ízlésficam miatt kisiklott egy miskolci villamos”.

2018. dec. 1. · Röviden

Letört egy vonat áramszedője Budaörsnél

Késnek a vonatok a Budapest-Győr vonalon.

2018. dec. 1. · Röviden
Tarlós elmesélte, mikorra lehet Budapesten elektronikus jegyrendszer

Tarlós elmesélte, mikorra lehet Budapesten elektronikus jegyrendszer

Tarlós István pénteken az Echo TV Napi aktuális című műsorában azt mondta: pénteken megbeszélését folytatott Pintér Sándor belügyminiszterrel, és a Volán,…

2018. nov. 30. · Röviden
Elég jól néz ki a Skócia tiszteletére kivilágított Lánchíd is

Elég jól néz ki a Skócia tiszteletére kivilágított Lánchíd is

Az ünnepi fényfestés pénteken és szombaton délutántól éjfélig látható.

2018. nov. 30. · Röviden
Nyomozást indítottak az ATV-székházban keletkezett tűz miatt

Nyomozást indítottak az ATV-székházban keletkezett tűz miatt

Közérdekű üzem működésének gondatlanságból elkövetett megzavarása miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság az…

2018. nov. 30. · Röviden
Nem a balkáni migrációs helyzet miatt gyakorlatozik a honvédség a határnál

Nem a balkáni migrációs helyzet miatt gyakorlatozik a honvédség a határnál

„A művelet lényege a készenlét fokozása, amely az értesítésen alapul.”

2018. nov. 30. · Röviden
Élőben, az épület elől nyilatkozott az ATV vezetője a kigyulladt székházukról

Élőben, az épület elől nyilatkozott az ATV vezetője a kigyulladt székházukról

Pénteken már biztosan nem lesz élő adás.

2018. nov. 30. · Röviden
Dobj el mindent, szellemi honvédő díjakat adott át a CÖF-CÖKA

Dobj el mindent, szellemi honvédő díjakat adott át a CÖF-CÖKA

Ma is megmenekült a haza.

2018. nov. 30. · Röviden
A DK megkérte Tarlóst, hogy jövőre ne induljon újra a főpolgármesteri címért

A DK megkérte Tarlóst, hogy jövőre ne induljon újra a főpolgármesteri címért

A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz a bebukott budapesti elektronikus jegyrendszer ügyében, amely szerintük eddig 36 milliárd forintjába került a…

2018. nov. 30. · Harta Viktor
„Olyan hideg van a termekben, hogy az alsós kisdiákok beöltözve írtak dolgozatot”

„Olyan hideg van a termekben, hogy az alsós kisdiákok beöltözve írtak dolgozatot”

Mert mikor máskor kell fűtést korszerűsíteni, mint november végén?

2018. nov. 30. · Harta Viktor
Új kisvasutat adtak át az olaszországi Gyöngyössolymoson

Új kisvasutat adtak át az olaszországi Gyöngyössolymoson

Átadták a Mátravasút Gyöngyöst Gyöngyössolymossal összekötő szakaszát pénteken. A 6,6 kilométeres szakaszhoz akkora átadást rendeztek, hogy a csattogó ollók…

2018. nov. 30. · Röviden
Még az ívek kézbesítése sem fejeződött be, de a kormány szerint már most siker a nemzeti konzultáció

Még az ívek kézbesítése sem fejeződött be, de a kormány szerint már most siker a nemzeti konzultáció

Több mint félmillióan már válaszoltak a legújabb, nemzeti konzultációnak nevezett demagóg közpénzeltapsolásra, aminek igen örül hazánk kormánya. Minderről…

2018. nov. 30. · Harta Viktor
Kigyulladt az ATV székháza

Kigyulladt az ATV székháza

Lángra kapott az ATV kőbányai székháza péntek kora délután.

2018. nov. 30. · Harta Viktor
Tovább emelkednek a lakásárak, de nőnek a kockázatok is

Tovább emelkednek a lakásárak, de nőnek a kockázatok is

A fővárosban, és azokban a városokban emelkednek nagyobb ütemben az ingatlanárak, ahol az autóipar jelen van.

2018. nov. 30. · Röviden
Orbán: Európában nem tudják elmondani az emberek a véleményüket, de Magyarországon igen

Orbán: Európában nem tudják elmondani az emberek a véleményüket, de Magyarországon igen

Elhibázott dokumentum az ENSZ globális migrációs csomagja, súlyos kockázatot von a saját állampolgárai fejére, aki aláírja – mondta Orbán Viktor miniszterelnök…

2018. nov. 30. · Röviden
Kétmilliárdot ad a kormány két mexikói templom felújítására

Kétmilliárdot ad a kormány két mexikói templom felújítására

Téged is szétfeszít a kényszer, hogy olyan jól megoldott már mindent a kormány, de még a tepoztláni kolostortemplomot csak fel kellene újítani?!

2018. nov. 30. · Harta Viktor
Félmilliárd forinttal támogatott a kormány egy sátoraljaújhelyi dohánygyárat

Félmilliárd forinttal támogatott a kormány egy sátoraljaújhelyi dohánygyárat

Miközben szegény Lázár János kezét-lábát töri, hogy betiltsa a dohányzást.

2018. nov. 30. · Röviden