Embertelen módon tettek utcára Mohácson egy idős házaspárt, egy nappal a moratórium előtt

Markolóval érkezett az új tulajdonos, és azonnal megbontotta a tetőt.

November 15-tel életbe lépett a kilakoltatási moratórium, melynek értelmében 2019. április 30-ig szünetelnek a kilakoltatások Magyarországon. Egy mohácsi házaspárnak nem volt szerencséje: a türelmi időszak életbe lépése előtt egy nappal veszítették el otthonukat.

Az ATV szerint a házaspárt egy

havi 20 ezer forintos devizahitel-törlesztőrészlet havi 100 ezer forintra duzzadása juttatta ide.

Az új tulajdonos a moratóriumot megelőző napon érkezett a papírokkal, és amint azt aláírták, egy odarendelt markoló rögtön bontani kezdte a házat, majd továbbállt.

„Az új tulaj, ahogy kijöttem, aláírtam a papírt, már itt volt a markológép… Megnyomta a házat, ahogy lehet látni. A gáz bent volt, nincsen lekötve a villany, ott álltunk a gyerekkel, az unokámmal, majdnem megcsapott minket az áram”

– idézte az ATV a volt tulajt. A férfi szerint a bontás mellett az is szabálytalan volt, hogy balesetveszélyesen hagyták ott a házat. Emiatt panaszt is tett több helyen, de nem foglalkoztak vele, a cikk szerint a mohácsi önkormányzattól is kértek segítséget, de ot sem foglalkoztak velük.

A csatorna által megszólaltatott ügyvéd szerint a fenti kilakoltatásnak lesznek következményei, ugyanis szerinte sem szabályos, hogy a közművek lekötése előtt elkezdték bontani a házat.

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak

Mekkora lehet a zavar a Fideszben, ha Kósa Lajos minősíti hülyeségnek a saját javaslatukat?

Semmi nem lett Orbán „húsvéti nagytakarításából”

Durva baleset az M1-esen: egy halott, nyolc sérült

Magyar Péter: Hová tűnt a 12 milliárd euró uniós pénz, ami Orbán szerint a kormány számláján áll?

Meghalt a férfi, aki a TEK intézkedése közben lőtte fejbe magát