Kisemmizné a kőbányai önkormányzat a Hős utcai lakókat?

„A X. kerület tisztességtelen módon készül arra, hogy milliárdos hasznot remélve saját magának, földönfutóvá tegyen százötven családot!” – írja egy névtelen segélykérő levél.

Hős utca
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Súlyos vádak olvashatók egy Facebookon terjedő levélben azzal kapcsolatban, hogy a leginkább drogtanyaként elhíresült budapesti, Hős utcai gettó lakásait hogyan kezdte el megszerezni az önkormányzat, mások mellett a jóravaló tulajdonosoktól is.

Az eljárásról néhány napja D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya fideszes polgármestere is beszélt a Magyar Időknek, aki elmondta:

Folyamatosan nő az önkormányzat tulajdonában álló lakások, helyiségek száma a Hős utcai tömbben, a szanálás során megvásároljuk, elcseréljük a magántulajdonban lévő ingatlanokat, az önkormányzati bérlőknek más helyen ajánlunk fel lakhatást. A korábbi 50-50 százalékos tulajdoni arányt szeretnénk az önkormányzat javára száz százalékra növelni, hogy megkezdődhessen az épületek bontása. Összesen 317 albetétből álló társasházban közel 190 lakás már az önkormányzat birtokában van, mintegy 120 magántulajdonú ingatlan esetében még folynak a tárgyalások.

A Kőbánya Blues Facebook-oldalon az egyik ilyen „tárgyalásról” jelent meg hosszú beszámoló, melynek hitelességét nem tudjuk ellenőrizni, így a benne foglaltak valóságtartalmát ennek megfelelően kérjük kezelni:

https://www.facebook.com/kobanyablues.kobanyablues/posts/350080942222248

Nagyon megverték a Fidesz jelöltjét Hajdúhadházon

Rengetegen készülnek a délutáni tüntetésre, Orbánék orosz mintájú terrorja ellen

„Szatyor fing” meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát

Illegális tuningtalálkozóra csaptak le a rendőrök, soron kívüli műszaki vizsgára küldtek több járművet

Magyar Péter: Lecsapott az Orbán-átok

Halálra gázoltak egy embert az M6-oson