Kétmilliárdot ad a kormány két mexikói templom felújítására

Téged is szétfeszít a kényszer, hogy olyan jól megoldott már mindent a kormány, de még a tepoztláni kolostortemplomot csak fel kellene újítani?!

Több mint kétmilliárd forintot ad Magyarország kormánya két mexikói templom renoválását egy kormányhatározat szerint – írja a 444.

A 1632/2018 (XI. 29.) kormányhatározatban jelent meg, hogy a kormány 2019-ben 885 554 868 forinttal, 2020-ban pedig 1 145 368 657 forinttal támogatja

a tepoztláni kolostortemplom és a mexikóvárosi Juaerez negyedben levő Jézus Szíve Templom felújítását.

Ez összesen 2,03 milliárd forint támogatást jelent.

A cikk szerint a kormány határozatában felkérte a külügyminisztert, hogy folytassa le a szükséges tárgyalásokat az ügyben.

Invázióról beszél, rovarokhoz hasonlítja a Fidesz a választók többségét
Rengeteg család kap iskolakezdési támogatást – itt vannak a jogosultak
Itt a bejelentés, újabb ótvaros orbáni hülyeségnek vetnek véget
Arcpirító! Nyilvánosságra hozták Szijjártó Péter repülőútjainak költségét
Kutatás: már négyből három magyar támogatja a Tisza-kormányt
Aggódik a sorosista szervezet, hogy túl hatékonyan fog működni a vagyonvisszaszerzési hivatal