Kovács Zoltán úgy tudja, az EU menedzseli a migrációt

És a Gruevszki-ügy mögött is az EP migránspárti többsége kavar.

Kovács Zoltán
Fotó: MTI/Kovács Attila

Az EU menedzseli, nem pedig megállítja a migrációt – mesélte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A migráció menedzselésére szolgál például a humanitárius vízum és a migránskártya – tette hozzá Kovács Zoltán.

Nem világos, hogy miből finanszírozzák a migránsok bankkártyáit. (Pedig elég világos, egy 2011 óta létező ENSZ-programról van szó – a szerk.) Itt óriási összegek mozognak, ez óriási üzlet – fakadt ki Kovács –, Soros György és különféle kártyakibocsátó cégek emberbaráti célokkal leplezik valódi tevékenységüket – mondta, és arra is felhívta a figyelmet, hogy „az EU már saját szabályait is megerőszakolja, hogy a számára kedvező döntések megszülessenek”.

Ez a demokrácia próbája – jegyezte meg.

Gruevszki-ügy? Migránspártiak!

Arra a felvetésre, mi állhat a mögött, hogy az Európai Parlament felszólította Magyarországot, adja ki a hazájában jogerősen elítélt Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőt, Kovács Zoltán úgy reagált: az EP migránspárti többsége mindent megtesz a bevándorlás elősegítése érdekében, és az ezt akadályozók ellen.

Magyar: Elég volt a hazudozásból, Orbánnak és Nagy Mártonnak mennie kell

Hivatalos: megtiltották a 18 év alattiaknak az energiaitalok vásárlását

Új politikai kezdeményezést jelentett be a Tisza Pártból távozott szélhámos

Nyakunkba szakad a nyár május 1-jén, itt vannak a részletek!

Elutazik Kövér László

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki