Rendőrök segítettek világra egy újszülöttet a Blahán, a villamosmegállóban
Noel, a kisfiú és édesanyja is jól van.
Katonai középiskola épül Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron
Az utóbbi időben botrányoktól hangos debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola után két újabb katonai…
RTL: Gyerekek mentették meg barátjuk életét egy játszótéren, a felnőttek oda sem mentek
Néhány percen múlhatott az élete annak a 12 éves fiúnak, aki hirtelen rosszul lett egy mosonmagyaróvári…
Pintér Sándor államosítaná a háziorvosi ellátást
A MedicalOnline több független forrásból is úgy értesült, hogy Pintér Sándor belügyminiszter arról…
Újabb négy koronavírus-fertőzött halt meg Magyarországon, 442-en szorulnak kórházi kezelésre
Négy krónikus beteg meghalt, és 28-cal, 3741-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma…
Németh Szilárd munkahelyteremt: bruttó 161 ezrért várja a tartalékosnak jelentkezőket
Folytatódtak karrierpercek Németh Szilárddal, a honvédelmi államtitkár ezúttal az operatív törzs szombati…
Ismét 6 halott szombat reggel, de most először több a gyógyult, mint az aktív fertőzött
Miután szerda óta már „csak” napi 3-3 koronavírusban elhunyt személyről számolt be a koronavirus.gov.hu, a…
Kósa: „Simonka György kérésére semmilyen törvényt nem módosítottunk”
„Simonka György kérésére semmilyen törvényt nem módosítottunk” – válaszolta a Népszava megkeresésére…
Új operatív törzset jelentett be Orbán, ő fogja irányítani
Az ellenzék meg kulloghat a kertek alatt, bármit is jelentsen ez.
25 milliárd forintot ad sportra és határon túli programokra a kormány
Nincs még vége a járvány-veszélyhelyzetnek, minden jel arra mutat.
Elismerték, a fideszesek törvényt módosítottak Simonka György kedvéért
Maga Polt Péter legfőbb ügyész válaszából derült ki.
Eldőlt, felszámolja a kormány a tranzitzónákat
Már az éjjel elszállították a menedékkérőket.
Ősszel már gyárthatják a magyar fejlesztésű koronavírus-vakcinát
A Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Debreceni Egyetem együttműködésében, az Emberi Erőforrások…
Felfüggesztette a DK állami támogatását a Számvevőszék
Az Állami Számvevőszék felfüggesztette a Demokratikus Koalíció költségvetési támogatását mindaddig, amíg a…
Gulyás Gergely úgy tudja, Európa egyik legsikeresebb védekezése volt a magyar
Európai szinten az egyik legsikeresebbnek nevezte a koronavírus-járvány elleni magyarországi védekezést Gulyás…
A Karmelita falán üzent Orbánnak a Greenpeace – reagált a minisztérium
Kiderült, a járvány tehet arról is, hogy nem lehet még betiltani az egyszer használatos műanyagokat.
336 milliót vert el a kormány két hét alatt óriásplakátokra
A jó hírek minden pénzt megérnek.
Maruzsa: a tanév végéig marad a digitális oktatás
De június 2-től bemehetnek az iskolába a pedagógusok és tanulók, ha találkozni akarnak.
Müller Cecília: naponta fel kell ásni a homokozót, meg kell forgatni a homokot
Szerdán is folytatódott a nagy sikerű Operatív Törzs c. teleregény, a mai epizódban Müller Cecília, az ország…
Kásler: sosem hangzott el olyan, hogy kórházi ágyakat kell kiüríteni
Csúsztatásnak nevezte Kásler Miklós azt, hogy koronavírus elleni védekezés jegyében ki kellett üríteni…
A Fidesszel együtt szavazott a Jobbik, de mára kialudta, és sajnálja
„Hibáztunk, mert nem vagyunk tévedhetetlenek.”
Megszavazta a Fidesz a kulturális dolgozók közalkalmazotti státuszát megszüntető törvényjavaslatot
Semjén levadászta a könyvtárosokat is.
A méltóságosokon nem, a plüssfigurán viszont volt maszk a Bobo Fun Kalandpark ünnepélyes alapkőletételén
Egyetlen kompozíción az „Európában is első járványügyi védekezés”.
Megszavazták: 10 évre titkosította a parlament a Budapest-Belgrád vasútvonal részleteit
Onnan már csak 120 év lesz, hogy megtérüljön.
Gurmai Zitát megkergette egy propagandista, és ezzel pont az év vígjátékát sikerült összehozniuk
Nem hittük volna, hogy lehet még überelni Kósa Lajos öt percen át tartó néma menekülését az újságíró…
Müller Cecília: „nem szabad tekergetni, gyötörgetni és huzigálni”
1677-re nőtt az aktív koronavírusos esetek száma keddre, a halálos áldozatok száma 467 fő, az öt új elhunyt…
Most 36,2 milliárdot költ a kormány határon túli gazdaságfejlesztésre
A hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint újabb 83 milliárd forint átcsoportosításáról…
Durva részleteket közölt az ügyészség a tatabányai gyilkosságról
A 33 éves gyanúsítottat korábban már többször elítélték súlyos bűncselekményekért.
Szlávik: elképzelhető, hogy már megvan a koronavírus elleni oltás
Hiába csökken az esetek száma, továbbra is vigyázni kell.































