Meghalt újabb 5 koronavírusos beteg Magyarországon
Az aktív fertőzöttek száma 1210, hárommal több, mint szerdán.
50 (ötven) forinttal csökkent Orbán Viktor fizetése
Pedig már eddig sem tudott miből megtakarítani.
Hollik elárulta, miért kell most tényleg nagyon kitölteni a nemzeti konzultációs kérdőíveket
Fontos, hogy minél többen vegyenek részt a soron következő nemzeti konzultációban, mert az több kérdést…
Közel 12 milliárd forint osztalékot vesznek fel idén a Mészáros és Mészáros Kft. tulajdonosai
11,85 milliárd forint adózott eredményt ért el tavaly a Mészáros és Mészáros Kft., mintegy 68 százalékkal…
Kövér László: a baloldal árulása miatt szabták így a határokat Trianonban
Az ellenzékiekből hiányzik a „nemzet iráni elkötelezettség”, de Karácsony Gergely azért csak ne trianonozzon, mert az nem őszinte!
Elhunyt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye
Életének 97. évében családja körében halt meg.
Megint a Dunába ugrott egy férfi Budapesten
Egy férfit mentettek ki kedden délután a budapesti rendőrök a Dunából. A police.hu azt írta, rendőrségre 13…
Szijjártó Péter: még egyszer nem fordulhat elő, hogy Európa ilyen védtelen legyen
Még egyszer nem fordulhat elő, hogy Európa stratégiai kérdésekben ilyen védtelen legyen – értékelte a…
Mirkóczki Ádám is kilép a Jobbikból
Döntésének „egyáltalán nincs köze” az utóbbi időben a párt körül zajló eseményekhez.
Országos tisztifőorvos: a járvány egyértelműen lecsengőben van
Kirajzolódott a járványgörbe.
8-10 katonai középiskolát indítana a kormány a következő tíz évben
A minisztérium állítja, nem a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításán gondolkoznak.
Karácsony: A főváros támogatja az LMBTQ közösséget
Rendhagyó köszöntőt írt Karácsony Gergely főpolgármester a Pride-hónapnak számító június alkalmából, mely…
Bejelentették: már csak párat kell aludni, és érkeznek a nemzeti konzultációs kérdőívek
Felpörög a „Magyarország jövőjét alapvetően meghatározó” sorosozás.
1,25 millió forintos bírságot kapott egy nyugdíjas férfi, mert dudálva tüntetett
Azt mondja, inkább leüli a büntetést.
Maszk nélkül alamizsnáztatta az időseket a fideszes, majd kiposztolta, hogy továbbra is fontos a maszk viselése
Egy szuper csoportkép a Nagy Átadásról fontosabb annál, mintsem belerondítson a szájmaszk!
Kovács Zoltán bocsánatkérést követel a külföldi tudósoktól a magyarok nevében
A különleges jogrendet merészelték kritizálni.
Helikopterből szórták az áldást a hívekre Budaörsön
A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára emlékeztek szombaton a Budaörsi Repülőtéren. Az…
Megvertek egy mentőst Budapesten
Kórházba szállítása közben rátámadt a mentősökre egy drogos szombat délelőtt Budapesten, a VII. kerületben.…
Orbán Viktor: a magyar futball maga a művészet
A Labdarúgás és tudomány című könyv bemutatóján szabadultak el a gondolatok.
Orbán Viktor legújabb fotója szerint nem nagyon kell már tartani a koronavírustól
Maszk, és az 1-1,5 méteres védőtávolság betartása nélkül ölelkezik Orbán Viktor egy ismeretlen férfival…
Milliárdokból húzták fel a választási kampányra, használhatatlan lett a II. kerületi uszoda medencéje
Mostanra használhatatlanná vált a tavalyi önkormányzati választásokra nagy lendülettel átadott, több milliárd…
Megalapította első cégét, pár hét múlva nyert 8 milliárd forint állami támogatást
A lottó ötös a lúzereknek való, az igazi szerencse Tiszakécskén születik.
126 milliárdot vont el a kormány a gazdaságvédelmi alapból, dől a pénz a honvédséghez
De „űrtevékenységre” is jut 2,4 milliárd forint.
Cigánybűnözőzéssel emlékeztek az ultrák a Deák téri késelés áldozataira
Csütörtökön a Deák téri késelés apropóján megtartotta cigánybűnözőzős „megemlékezését” a Mi…
Nemzeti konzultáció indul a koronavírusról, a válságkezelésről, és persze Soros Györgyről
Ismét megkérdezi a kormány, hogy egyetért-e, és ha nem, akkor miért igen.
850 embert tett utcára Mészáros Lőrinc szállodalánca, majd bezsebelt 17,7 milliárdnyi állami támogatást
Ilyen ez, ha valaki okosabb, mint Zuckerberg.
Sárdobálók ellen kapott maszkot Orbán Viktor
De a készítő meghívta az Öreg Östent és a Boldogasszonyt is, ha nem válna be.
A rendőrségi tiltás ellenére is megtartja felvonulását a Mi Hazánk Mozgalom
Szerintük a rendőrségnek „tolerálnia” kell a rendezvényüket.
Hárman is kiléptek ma a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjából
Sneider Tamás után Farkas Gergely és Varga-Damm Andrea is bejelentette, hogy lelép.
Szemfényvesztés a veszélyhelyzet megszüntetése, további rendeleti kormányzás jöhet
A TASZ elemezte a törvényjavaslatokat, melyek a kormány szerint „csattanós választ” adnak majd a huhogóknak.
Nyithatnak a budapesti éttermek, kávézók belső terei is, megvan a dátum
Péntektől újra kinyithatnak a budapesti éttermek koronavírus-járvány miatt bezárt belső helységei –…