Karácsony Gergelyt is beoltották, „azzal a vakcinával, ami jutott”

Azt írta, a COVID után a Fidesz hazug, megosztó politikájából is jó lenne majd kigyógyulni.

Karácsony Gergely
Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

„Pénteken hívott a háziorvosom, és ma én is megkaptam az első oltást – azzal a vakcinával, ami jutott”

– írta Karácsony Gergely főpolgármester húsvét vasárnap a Facebookon, Azt nem árulta el, hogy melyik vakcinát kapta végül, azt viszont leszögezte, minden jól meg volt szervezve, „mindenki tette a dolgát, és mindenki nagyon kedves és együttműködő volt”.

Karácsony kitért rá, hogy egy ellenzéki önkormányzat rendelőjében oltották be, de ennek semmi jelentőséget nem tulajdonított, mivel pár percre „egy normális Magyarországon” érezte magát.

„Majd az oltás után az igazolásra várva belenéztem a hírekbe, és ott elolvastam, hogy a Fidesz szerint az ellenzék oltásellenes és az önkormányzatok csak bajkeverők. Torkig vagyok már ezzel hazug, a normális életünket tönkretevő, az embereket megosztó politikával. A COVID után legyen ez a következő betegség, amiből kigyógyulunk”

– zárta sorait Karácsony.

Karácsony Gergely riadót fújt: ha ezt meg lehet tenni, akkor senki nincs biztonságban

Megtiltotta a rendőrség a fővárosi Pride-ot – Karácsony: Pride lesz, és pont

Visszautalt az Államkincstár 10,2 milliárd forintot a főváros számlájára

Csúnyán pofára estek Orbánék: így lehet mégis Budapest Pride idén

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi