Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Ha így haladunk, napokon belül indul az újranyitás Magyarországon

2,5 milliós oltottságnál jön egy sor engedmény, főként az üzleteknek, de rövidül a kijárási tilalom is.

A kijárási tilalomról tájékoztató plakát egy debreceni buszmegállóban 2020. november 19-én.
A kijárási tilalomról tájékoztató plakát egy debreceni buszmegállóban 2020. november 19-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a napokban Magyarország eléri a 2,5 millió beoltotti számot, amivel a jelenleg hatályban lévő rendelkezések szerint automatikusan beindul az újranyitás – írja a Portfolio.hu.

Ha ugyanis ilyen tempóban halad az oltás, akkor április 7-8. környékén érhető el a kritikus szám, a rendelet pedig úgy szól: az újranyitás első fázisa „a kettőmillió-ötszázezredik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba”.

Az „első fázisban” pedig az alábbi lazításokra, módosításokra készülhetünk:

  • A kijárási tilalom időtartama rövidül: a most érvényben lévő este 9 órától reggel 5-ig tartó időszakkal szemben este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszak lesz.
  • Az üzletek kötelező zárva tartási időszaka is szűkül: az üzletek reggel 5 óra és este 9.30 között lesznek nyitva, míg a mostani szabályok szerint reggel 5 óra és este 7 óra között vannak nyitva.
  • Bővül a nyitva tartó boltok köre: a március 8. óta zárva tartó üzletek (ruhaboltok, plázában lévő üzletek, bútorboltok) újfajta, négyzetméter alapú szabályok mentén ugyan, de nyitva lehetnek. 10 négyzetméterenként 1 vásárló lehet az üzletben.
  • A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek, így kinyithatnak a fodrászok, kozmetikák és más szolgáltatók, de újfajta korlátozások szerint. A személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiség vagy helyszín nem köteles zárva tartani.
  • A vendéglátó üzletek ugyanakkor továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben (ez így van már tavaly november óta), csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Csak az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az éttermekbe a vendégek. A szállodák továbbra sem fogadhatnak vendégeket.

Az érvényes rendelet arról is szól, hogy

„a bevásárlóközpont üzleten, valamint a személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiségen vagy helyszínen kívüli területén történő tartózkodás, közlekedés, továbbá az üzletek, valamint a személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiségek vagy helyszínek előtti területen történő várakozás során – a közös háztartásban élők kivételével – mindenki köteles a másik embertől legalább 1,5 méter távolságot tartani”.

Ennek betartásáról a bevásárlóközpont üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni.

Fontos tudni azt is, hogy az újraindítás második fokozata a jelenleg érvényben lévő rendeletek szerint április 19-én jöhet el, ekkor ugyanis újranyitnak az iskolák és az óvodák. Szakmai szervezetek és más, független szakértők egyelőre azonban az iskolák nyitásának elhalasztását kérték a kormánytól, amire azonban eddig nem kaptak érdemi reakciót.