Közlekedés

Kisiklott egy vonat reggel a Keletiben, a MÁV hallgat

Életmód

Vége a magyarok kedvencének, 117 év után nem gyártják tovább

Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Gazdaságvédelem járvány idején: 25 milliárd megy templomfelújításra, de öntik a pénzt sportra és a turisztikába is

Vadászati-lovas és vallási rendezvényekre is újabb vagyonokat csoportosított át a kormány.

SEMJÉN Zsolt
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédet mond a felújított tisztabereki görögkatolikus templom felszentelése alkalmából tartott ünnepségen 2019. március 24-én. Fotó: MTI/Balázs Attila

Közel 50 milliárd forintot rendezett át a költségvetésben egy friss kormányhatározat, eszerint falvak helyett városok, vasútfejlesztés helyett vadászati-lovas és vallási rendezvények kapják a pénzt, és természetesen újabb milliárdok gurulnak sportcélokra is.

Az Mfor.hu azt írja,

  • a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból több mint 2,6 milliárd forint kerül ki, a pénz nagy része – bő 2,1 milliárd forint – a Magyar Művészeti Akadémiánál landol;
  • 6,75 milliárd forintot vesznek ki a Gazdaságvédelmi programok sorából, ennek legnagyobb része, közel 4,9 milliárd forint az EMMI-hez kerül sporttevékenység támogatására;
  • szerepel egy közel 21 milliárd forintot érintő átcsoportosítás is a kormányhatározatban, ennek a pénznek a nagy része a Gazdaságvédelmi alapon belül mozog: 16,3 milliárd forint a Magyar Falu Programból a Modern Városok Programba kerül át.

Mindezeken túl további:

  • mintegy 7 milliárd forint jut a külképviseleteknek;
  • 2,6 milliárd forint kerül át a Magyar Turisztikai Ügynökséghez;
  • 573 millió forint megy egyéb sporttevékenységek támogatására;
  • 422 millió forint az MNV ingatlanjaival kapcsolatos beruházásokra, fenntartási költségekre;
  • 111 millió forintot kapnak a nemzeti parkok.

A „Gazdaságvédelmi alapból” egy másik melléklet alapján kis híján 10 milliárd forintot vesz ki a kormány: a vasúti fejlesztésekre szánt pénzt csapolja meg ennyivel, és odaadja “Nemzetközi vadászati, természeti és lovas rendezvények, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezésével összefüggő szervezési és lebonyolítási feladatok” támogatására.

25 milliárd templomfelújításra

Azt pedig már a Portfolio írta meg, hogy a kormány támogatja a Magyar Templom-felújítási Program megvalósítását, ezért Varga Mihály pénzügyminiszternek május 31-ig

25,8 milliárd forintos forrást kell biztosítania erre a célra a Gazdaságvédelmi Alap fejezetének megfelelő kiadási során.

A lap a szerdai Magyar Közlönyben megjelent határozatra hivatkozva azt is írja, ez a feladat Semjén Zsolt, a miniszterelnök általános helyetteséhez tartozik. Amint rendelkezésre áll a közel 26 milliárd forintos összeg, azt követően azonnal létre kell hozni a szerződéseket.

Ez is érdekelhet:
Édesanyja házát is elherdálta a Megasztár egykori énekese

Milliókkal tömte ki a kormány az Ismerős Arcok zenekart, hogy reklámozzák a Magyar Honvédséget

Orbán bejelentette, újabb ajándékot kapnak a határon túli „szavazatmagyarok”

Már két kutatás szerint is népszerűbb a Tisza a Fidesznél

Email fiókja buktatott le egy 23 éves férfit, súlyos fotókat tárolt a mobilján

Ömlenek a Szerencsejáték-milliárdok a NER-es „művészekhez”, lakájokhoz, fideszes politikusok testvéreihez

Fejenként 100 ezret kapnak a határon túli iskolások a magyar kormánytól