Már két kutatás szerint is népszerűbb a Tisza a Fidesznél
„Miniszterelnök úr, mindketten tudjuk, hogy vége van!”
Kiderült, mennyi szavazót veszített a Fidesz a kegyelmi botrány miatt
Sokkolta a Fidesz táborát az elnöki kegyelem és a pedofilbotrány – nyilatkozta a Népszavának Pulai András, a…
Kutatás: a fideszesek elégedettek a nyugdíjemeléssel, sőt, egy részük még sokallja is
A Fidesz-KDNP rajongóinak 67 százaléka szerint elegendő mértékű a 15 százalékos nyugdíjemelés, miközben az…
Felmérés: a Fidesz-szavazókat kevésbé zavarja az infláció és a drágulás
De már egyre több kormánypárti is észleli az árak villámtempójú emelkedését.
Publicus: a fideszesek harmada, az ellenzékiek 96 százaléka támogatja a tanársztrájkot
Összességében a lakosság 69 százaléka támogatja a tanárok törekvéseit.
Hazudott a Fidesz a kampányban, 12 százalékpontot zuhant a párt népszerűsége
10-ből 8 magyar úgy látja, az bizony megszorítás, amit most Orbánék csinálnak.
Felmérés: egyre kevesebb magyar tartja agressziónak Putyin háborúját
A megkérdezettek 25 százaléka szerint Oroszország csak védekezik.
Publicus: a magyarok többsége kormányváltást akar
Kicsivel többen szeretnék, ha a választás után az ellenzék venné át az ország vezetését.
Publicus: 2 százalékkal vezet az ellenzék a Fidesz-KDNP-vel szemben
A Publicus friss mérése szerint előremozdult decemberben és januárban mért mélypontjáról az egyesült…
Publicus: ennek az ellenzéki jelöltnek van legnagyobb esélye Orbán ellen
A Népszava megbízásából készített közvélemény-kutatást a Publicus Intézet, a felmérésben arra voltak…
Publicus: Karácsonyra voksolnának a legtöbben az ellenzéki előválasztáson
A Publicus friss felmérése szerint Karácsony Gergely kapná a legtöbb voksot az ellenzéki előválasztáson. A…
Felmérés: az ellenzékiek zöme Karácsony Gergelyt látná szívesen Orbán kihívójaként
Ha Karácsony Gergely lenne Orbán Viktor kihívója a 2022-es választásokon, akkor az ellenzéki választók 84…
Felmérés: A Fidesz híveinek 50, az ellenzékiek 8 százaléka oltatna kínai vakcinával
Úgy általában az oltást leginkább a 30-44 éves korosztály utasítja el.
Felmérés: a magyarok többsége szerint Magyarország nem tekinthető jogállamnak
A többsége szerint a bíróságok nem függetlenek, az ügyészség elfogult, a közmédia pedig propaganda.
Publicus: a Fidesz-híveknél is kiverte a biztosítékot a Szájer-botrány
A legtöbben úgy látják, a „keresztény értékrend” csak lózung, ami a szavazók meggyőzését szolgálja.
Újraválasztanák Karácsony Gergelyt, ha most vasárnap lenne választás
A Publicus szerint a fővárosiak közel fele elégedett Karácsony Gergely első évével.
Publicus: megelőzte Orbán Viktort Karácsony Gergely
Ráadásul nem csak ő, állítólag Márki-Zay Pétert is többen komálják, mint a kormányfőt.
Felmérés: a magyarok négyötöde több tesztelést akar
Sokan elégedetlenek a „digitális oktatással”, és még többeket felháborít, hogy az „egészségügyben dolgozóknak nincs megfelelő védőfelszerelésük”.
Még a Fidesz-szavazók is kiakadtak a köztévé botrányos Karácsony-interjúján
A Népszava megbízásából készített közvéleménykutatást a Publicus Intézet, arról faggatva az embereket, mit…
Publicus: megegyezik Tarlós és Karácsony támogatottsága
A választók 48-48 százaléka szavazna Tarlós Istvánra és Karácsony Gergelyre is a Publicus Intézet legfrissebb…