A Kossuth rádióban osztotta ki Puzsér Róbert a Ripostot
„Ez az elaljasodás minden korábbit meghaladó kulturális mementója.”
Vadgázolás Dabasnál, három súlyos sérült
Vadgázolás miatt lezárták az 5-ös főutat Dabasnál – közölte a rendőrség hétfő reggel honlapján. A Pest…
Emődön is olyat fotózott a Google autó, hogy zokogsz
Nem csak Zalaegerszegen látott ám furcsaságot a Google kamerája.
Sokkolóan zuhan a magyarországi felsőoktatásban tanulók aránya
Félelmetes grafikonokon és összegzésekben mutatta be az Átlátszó, hogy milyen ütemben csökken az ország…
Lehűlés jön napokon belül, fagyra is készülj
Jövő hét közepétől elkezd hasonlítani magára a november, deres hajnalok jöhetnek.
A temetőben tudta meg egy közszolga, hogy kirúgták
Nem teketóriáznak a nagy közigazgatási leépítésben, melynek során 6810 ember veszíti el az állását, és…
Titkolják a felcsúti alapítvány pénzügyeit – feljelentik Kásler Miklóst
Közérdekű adat eltitkolása és bűnpártolás miatt feljelenti Kásler Miklóst, az emberi erőforrások…
Mától már karácsony van Budapesten
Péntektől várja a látogatókat a 20 éves Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren egészen…
200 óra közmunkára ítélték a városligeti platánokért harcoló ligetvédőket
Csoportosan elkövetett garázdaság és rongálás miatt tizenegy embert ítélt el a bíróság, akik tavaly nyáron…
Orbán: „nekünk nem számok kellenek, hanem magyar gyerekek”
Ahogy az Anima Sound System is mondta: csinálj sok-sok gyermeket.
Busz gázolt halálra egy nőt a 86-oson
Halálra gázolt egy, az úttest közepén tartózkodó nőt egy busz péntek hajnalban Szilsárkány külterületén a…
Rágyúrt a tömegoszlatásra a rendőrség – fotók
A naprakész tömegkezelés jegyében rendőrök százai gyakorolták a vízágyú melletti helyváltoztatást és a területtartást.
Kocsis Máté: kézilabda megaaréna épül Budapesten
Nem stadion, de olyasmi, és kell, mint egy falat kenyér.
Nekiment a mama az újkígyósi tesitanárnak
Extra feladatot kapott a gyerek, mert nem volt tesicucca, a temperamentumos nagyi megtorolta.
Kiállt a Fidesz a Nagy Magyar Kútbejelentés mellett
A Fidesz azt szeretné, ha tulajdonos– és gazdabarát megoldás érvényesülhetne a fúrt kutak bejelentésénél,…
Amit a Google autó fotózott a zalaegerszegi Tó utcában, attól begörcsöl a rekeszizmod
Országimázs, ahogy csak a véletlen tudja összehozni.
Egérszaros pelenkákat videóztak a Péterfy kórházban
Újabb gyomorforgató tartalom a magyar egészségügyből.
Marad a fura ősz, 20 fok is lehet a hétvégén
A folytatásban sem ölti fel az évszakhoz illő ruháját a november, a ködös reggelek után 20 fok körüli…
Már a Kutyapárt is előzi az LMP-t egy kutatás szerint
Egy friss felmérés szerint a viccpárt maga mögé utasította a zöldpártot, a Fidesz támogatottsága viszont a sztratoszférában van.
Lyukra futott CEU-lejáratásban a Magyar Idők
Leleplező telefonbeszélgetést lobogtatva Soros-egyetemezik a kormánypropagandát fújó lap, de a jelek szerint nem jó helyre ment a hívás.
Megkérdezték a magyarokat a hajléktalanságról, érdekes válaszok születtek
Az iskolázatlanok és a Fidesz-szavazók a legelutasítóbbak a hajléktalanokkal szemben.
Saját autója ölt meg egy embert Kunszentmiklóson
Meghalt egy ember, miután ráborult az autója csütörtökön kora reggel Kunszentmiklóson – közölte az Országos…
Metil-alkohol-mérgezés miatt vittek kórházba három férfit Tiszadobról
Életveszélyes állapotban vittek kórházba a mentők három férfit Tiszadobról, akik metil-alkoholt tartalmazó…
Fürdeni sem mernek lassan, olyan gusztustalan a csapvíz Szőregen
Durva állapotok uralkodnak Szeged Szőreg városrészében a csapvizet illetően, mely annyira visszataszító, hogy a…
Magyarországi egyetemalapításról tárgyalt Kínában Palkovics László
Közben a kormány szemében szálkává vált CEU lassan költözik Bécsbe…
LSD-vel csapta szét magát egy amerikai repülőgéphordozó atomreaktorának személyzete
Fegyelmi eljárás indult az amerikai haditengerészetnél 14, a Ronald Reagan repülőgép-anyahajó atomreaktorát…
Fél Budapestet kisajátítaná Semjén, hogy ne lehessen ünnepnapokon tüntetni
Egy törvényjavaslat szerint jövő májustól nemzeti és egyéb ünnepek, valamint gyász– és emléknapok idejére…
Az Európai Bíróság szerint is gáz van a nemzeti mobilparkolással
Az Európai Bíróság szerint is az EU-jogba ütközik a nemzeti mobilfizetési rendszer monopóliuma – írta a 24.hu…
Kiderült, 3000 milliárd forint támogatást tart vissza az EU
De a magyar kormány szerint minden rendben van, és a korrupciógyanú árnyéka sem vetül soha, senkire.
Úgy megütöttek egy férfit egy zalai utcán, hogy meghalt
Halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe egy galamboki…
Nagyot kaszáltak a Mészáros Lőrinchez köthető kempingek
Kevesebb kempinggel sikerült a tavalyinál nagyobb, 1,7 milliárdos bevételt elérnie a Balatontouristnak, mely a…