Kiadós csapadék érkezik, mutatjuk, hol várható komoly öntözés

Vihar Salgótarjánban
Fotó: MTI/Komka Péter

A hónap derekán már nagy szükség lenne az „aranyat érő” májusi esőkre, ezzel szemben most ott tartunk, hogy az ország négyötödén közepes, vagy nagyfokú aszállyal küzdenek a gazdák.

Az Időkép előrejelzése szerint a következő napokban jó eséllyel enyhülni fog a szárazság, köszönhetően egy kiterjedt csapadékzónának, ami majd pénteken éri el hazánkat.

Záporok, zivatarok – főleg az Alföldön és Budapest környékén – már szerdán lecsaphatnak, de ezek még csak helyenként eredményeznek jelentősebb mennyiségű csapadékot.

Az animáción látható, hol várható a legsűrűbb gócok kialakulása:

Országos csapadékra péntektől számíthatunk, ekkor érkezik délnyugat felől a nagy kiterjedésű felhőzet záporokkal, zivatarokkal, helyenként felhőszakadással.

Az ország nagy részén 10-20 milliméter csapadék hullhat, van, ahol ennél kevesebb, de ahol több zivatar is áthalad, akár a 40 millimétert is meghaladhatja a napi csapadékösszeg – olvasható az Időkép cikkében.

Felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget a hőhullám utolsó napja
Lecsapott a vihar Debrecenre, alig győzik a tűzoltók a kárelhárítást
„A helyzet egyre súlyosabb” – több településen vízkorlátozást rendeltek el
Érkezik a hidegfront! Már látszik, mikor lélegezhetünk fel
42 foknál is melegebb lehet, „nagyon erős” UV-B sugárzásra figyelmeztetnek szombaton
Magyar Péter: Soha nem volt még példa arra, ami a következő 4 napban jön