Belföld

Magyar Péter újabb simlisséget gyanít, hatalmas patáliát csapott

Gazdaság

Deutsch Tamás: Magyar Péterék 2 millió forinttal emelnék minden magyar család rezsijét

Baleset

Elütött egy embert a 3-as metró

Titkolják a felcsúti alapítvány pénzügyeit – feljelentik Kásler Miklóst

puskas_akademia-orban
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont átadó ünnepségén Felcsúton 2018. október 13-án. Fotó: MTI/kormany.hu

Közérdekű adat eltitkolása és bűnpártolás miatt feljelenti Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét a Demokratikus Koalíció, mert az általa vezetett tárca nem engedte, hogy a párt politikusai betekintsenek a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány 2011-2017. közötti TAO-papírjaiba.

A párt három politikusa, Varju László alelnök, Gréczy Zsolt országgyűlési képviselő, valamint Ráczné Földi Judit elnökségi tag pénteken a minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatójukon emlékeztettek arra, hogy korábban a Kúria úgy döntött, az alapítványnak ki kell adnia a gazdálkodásáról szóló számlákat. Kevéssel a jogerős ítéletet követően azonban a tárca bekérte a dokumentumokat, ezért a DK még mindig nem láthatta az iratokat – tették hozzá.

A sajtótájékoztató kezdete előtt a minisztérium sajtó és kommunikációs főosztály vezetője a helyszínen azt közölte velük, hogy a dokumentumokhoz továbbra sem juthatnak hozzá.

Csizmadia Tamás arra hivatkozott, hogy az iratok jelenleg munkaanyagnak minősülnek, ezért azokat a tárca nem adhatja ki – írta az MTI. A papírokat a sportállamtitkárság utóellenőrzésre kérte be – közölte.

A dokumentumokról az eljárások lefolytatása után a megfelelő szervezeti egységnél lehet tájékozódni, várhatóan valamikor december folyamán – fogalmazott Csizmadia Zoltán.

Ezt követően Ráczné Földi Judit az újságíróknak azt mondta, hogy 16,5 milliárd forintnyi adófizetői pénzről van szó, ráadásul nyolc bíróság és a Kúria is megállapította, hogy a TAO-támogatások közpénznek számítanak.

Az Emmi azonban „bújtatja” az alapítványt vezető Mészáros Lőrincet

– mondta Ráczné.

Ez is érdekelhet:
A temetőben tudta meg egy közszolga, hogy kirúgták

Kapcsolódó hírek

Magyar Péter: megdőlt a teória, nem jött létre a nagykoalíció Budapesten

Szijjártó: Újabb magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból

Válság, a fenét: állítólag Bryan Adams volt a sztárfellépő a Mészáros-csoport idei karácsonyi buliján

Felcsútra megy Magyar Péter

Nagy segítség a felcsúti családoknak: százmilliós jégpálya épül Orbán hobbifalujában

Orbán házánál forgattak DK-s fiatalok, bejelentették őket a TEK-nek

Mészáros Lőrinc Felcsút díszpolgára lett

Zsákot cipelő, gyanús férfira figyeltek fel Felcsúton, Orbán Viktor utcájában

Orbán megszakította háborús karattyolását, könyvbemutatón tűnt fel