Halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe egy galamboki férfit a rendőrök, aki a hosszú hétvégén úgy megütötte ismerősét az utcán, hogy másnap holtan találták.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai tájékoztatása szerint a 39 éves gyanúsított november 3-án 15 óra 30 perckor Galambokon, a Kossuth Lajos utcában
a járdán két kézzel mellkason ütötte a vele szemben gyalogló ismerősét.
A sértett az ütés miatt hanyatt esett, és fejét a betonba ütötte, eszméletét rövid időre elvesztette. Járókelők siettek a segítsége, de a férfi nem kért orvosi ellátást, hazament otthonába, ahol másnap testvére holtan találta.

Az eset helyszíne. Fotó: police.hu
A rendőrök az adatgyűjtés során azonosították az elkövetőt, akit november 6-án 17 óra 30 perckor elfogtak, majd a rendőrségre előállítottak. A 39 éves galamboki férfit halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, és bűnügyi őrizetbe vették.