Újabb dráma: megszúrtak egy utast a Tokaj InterCityn

vonat; vasút
Fotó: vonattaleuropaban.hu

Újabb dráma a vasútnál, ezúttal azonban nem a szétrohadt infrastruktúra miatt: egy zavart állapotú mongol állampolgárságú férfi minden előzmény nélkül megszúrt egy jordániai utast hétfő délután a Tokaj InterCityn Szerencsen.

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az eset kapcsán azt közölte,

tette után a mongol férfi öngyilkossággal fenyegetőzött, de a főkapitányság munkatársainak sikerült ártalmatlanná tenniük a támadót, akit pszichiátriára szállítottak.

A jordániai utas a támadásban könnyebben sérült – tette hozzá.

Nem a MÁV napja a mai

Ma reggeli hír volt, hogy a Keleti pályaudvaron ismét kisiklott egy vonat, amit Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója utóbb úgy magyarázott, hogy ez most más, mint a korábbi baleset, ugyanis most a csúcssín tört el!

Lázár János miniszter pedig azzal súlyosbította eddigi ténykedését, hogy ismét bejelentette: most már aztán tényleg megújulnak a pályaudvarok.

Ez van most, megszólalt a MÁV a Keleti pályaudvar összeomlása kapcsán

Újabb káosz a MÁV-nál, elesett a „felújított” Keleti pályaudvar

Összeomlott a vasúti közlekedés Győrben

Gázolt a vonat: káosz, pótlóbuszok a veszprémi fővonalon

Idegesítette a kislánya sírása, ezért összetörte a koponyáját

Mi történik? Nemi erőszak miatt tartóztattak le egy fontos hatósági dolgozót