Egymásba rohant egy autóbusz és egy személykocsi szombaton késő este Alsónemesapátinál a 76-os úton, ahol emiatt teljes útzárat rendeltek el.

A katasztrófavédelem közlése szerint az ütközés után a busz az árokban, az oldalára borulva állt meg.

https://www.facebook.com/deltahirek/posts/1092576182868046

A személykocsi utasait ki kellett szabadítani, a busz körülbelül húsz utasa el tudta hagyni a járművet – tájékoztattak.

Öten súlyosan megsérültek

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel arról számolt be: tizennyolc sérültje van a szombat éjszaka történt balesetnek, közülük öten súlyos sérülést szenvedtek.

Sznopek Veronika elmondta: egy személyautó kocsisort előzött a település közelében, de a manővert nem tudta befejezni, és frontálisan összeütközött a szemben szabályosan közlekedő autóbusszal. A menetrend szerinti járat az ütközés miatt az út menti árokban az oldalára borulva állt meg, a személyautó összeroncsolódott.

A buszon 38 ember utazott, közülük 16-an sérültek meg, ebből négyen súlyosan, míg a személyautóban utazó két embert is kórházba szállították, annak sofőrjét ugyancsak súlyos sérülésekkel.

A személyautót egy 20 éves férfi vezette, aki a tiltó tábla ellenére előzött az úton.

A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról számolt be, hogy az oldalára borult busz utasait zalaegerszegi és pacsai hivatásos tűzoltók mentették ki a járműből, a gépkocsiban utazó két embert pedig feszítővágóval tudták kiszabadítani. A helyszínre számos mentőautó érkezett.

A járműforgalom csak vasárnap kora reggel indulhatott újra ezen a szakaszon.

Megosztás