Bűnügy
2823 cikk
Játék-igazolványt lengetve büntetőfékezett egy audis az M0-son, nem értette, mi a baj
Szerinte mindennaposak az ilyen szituációk.
Kokainparti kellős közepén fogtak el négy dílert
Összehangolt akcióban fogtak el a rendőrök négy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit Budapesten, Miskolcon és több vidéki városban a múlt héten;…
1,25 millió forintos bírságot kapott egy nyugdíjas férfi, mert dudálva tüntetett
Azt mondja, inkább leüli a büntetést.
Fokozott ellenőrzést rendeltek el több megyére, bárkit megállíthatnak a rendőrök
Három hónapig, egészen a nyár végéig tart az akció.
RTL: rendészeti iskola frissen végzett diákja a gyulai késelő
Érettségijét ünnepelte barátjával, részegen tartottak hazafelé.
Megkéseltek két embert Gyulán
Az egyik sérültet az utcán találták meg, ő meghalt.
Megvertek egy mentőst Budapesten
Kórházba szállítása közben rátámadt a mentősökre egy drogos szombat délelőtt Budapesten, a VII. kerületben. A rendőrség közlése szerint a 39 éves D. Tamás a…
Megkéseltek egy nőt Bátonyterenyén
Emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség a 38 éves O. Ferenc ellen, aki csütörtökön többször megszúrta nőismerését…
Iskolaőrséget hoz létre a kormány, a 12 évesek is bíróság elé állhatnak
„Nem engedhető meg, hogy bárki a hivatását gyakorló pedagógust fenyegesse.”
Kapával kaszaboltak szét egy macskát Érsekvadkerten
Egy idős asszony tucatnyi alkalommal sújthatott le a sarokba szorított állatra.
Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a Deák téri késelésről
Egy harmadik férfit is megszúrhattak, őt még keresi a rendőrség.
Megöltek egy embert Angyalföldön
A rendőrök keresik az ismeretlen elkövetőt.
Bejelentette, hogy megverték, majd a kiérkező rendőrökre uszította kutyáját egy férfi Szabolcsban
Gyorsított eljárásban bíróság elé állítja az ügyészség azt a szabolcsi férfit, aki szombat este kutyájával támadt rendőrökre. A 39 éves férfi este 9-kor kért…
Másra is rátámadt a Deák téri banda a késelés előtt
A férfi a hírekből tudta meg, hogy ugyanazok akarták tőle is elvenni a telefonját.
Kivégezné a Deák téri késelőt a Mi Hazánk
Miután „szemrevételezéssel” megállapították, hogy cigány.
„Rettegett tőlük a környék” – megszólaltak a Deák téri késelő barátai
Csendes, visszahúzódó gyerek volt, csak „pokoli körülmények között élt”, az intézetet is megjárta Cs. Krisztián, aki péntek hajnalban halálra késelt egy 16 és…
Ütötte, fojtogatta, lépcsőn rángatta 11 éves kislányát egy makói férfi
Próbaidejét töltötte egy korábbi hasonló bűncselekménye miatt.
Gumilövedékes fegyverrel, késsel esett egymásnak két család Újpesten
Béla meglőtt egy férfit, a vele érkező Krisztián pedig késsel sebesítette meg a meglőtt férfi fiát.
Beismerő vallomást tett a Deák téri kettős gyilkos
Két 19 éves társát is kihallgatták.
Kósa: „Simonka György kérésére semmilyen törvényt nem módosítottunk”
„Simonka György kérésére semmilyen törvényt nem módosítottunk” – válaszolta a Népszava megkeresésére Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke annak kapcsán, hogy…
Büntetett előéletű tizenéves késelt hajnalban a Deákon – részleteket közölt a rendőrség
Előző nap töltötte a 18-at.
16 és 21 éves fiatalt késeltek halálra a Deák téren
A Bors információi szerint egy 16 és egy 21 éves fiatalt késeltek halálra ma hajnalban a Deák téren, ahol a rendőrség közlése szerint két társaság verekedett…
Elfogták a hajnali Deák téri késelés feltételezett elkövetőjét
Az eddigi adatok szerint két társaság verekedett össze.
Megöltek két embert a Deák téren
Megkéselték őket, mire kiért a rendőrség, belehaltak a sérülésekbe.
Pitbull támadt egy anyára és gyerekeire Csepelen, négy lövést adtak le a rendőrök
A meglőtt állatot jelenleg is keresik.
Szájmaszkban akartak kirabolni egy postát Szegeden
A járványügyi előírásokat szem előtt tartva ment be egy férfi csütörtökön délelőtt Szegeden, a Csongrádi sugárúton található postára, hogy megpróbálja…
Vádat emeltek Lovasi András ellen
Tavaly márciusban okozott közúti balesetet.
Az ügyészség fellebbezett az ablakon kiugró fiatal dílerének ügyében
A bíróság szerint elég, ha csak nyomkövetőt kap, az ügyészség ezt kevesli.
Rokona vert halálra egy 79 éves férfit Kiskunhalason
Egy 23 éves kiskunhalasi férfi szombat délután azzal hívta fel a rendőröket, hogy bántalmazta hozzátartozóját. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság…
Megölte, majd elásta ismerősét egy tatabányai férfi
Gyilkosság gyanúja miatt vettek őrizetbe a rendőrök egy 33 éves tatabányai férfit – közölte honlapján a rendőrség. A nyomozás eddigi adatai szerint H. Imre még…
A rendőrség kiadta az eddigi legrejtélyesebb körözési fotót
Zámbó Árpitól Jézusig bárkire gyanakodnánk, de ő Askari Jalal.