Fokozott ellenőrzést rendeltek el több megyére, bárkit megállíthatnak a rendőrök

Három hónapig, egészen a nyár végéig tart az akció.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapestre és az ország több megyéjére az országos rendőrfőkapitány a nyári hónapokra – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap.

Mint írták: a fokozott ellenőrzés június 1-jétől augusztus 31-én éjfélig

Budapest, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Tolna, Vas és Veszprém megye közigazgatási területére vonatkozik.

A fokozott ellenőrzés célja a közrend és a közbiztonság fenntartása, a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása – írták.

Hogy ez mit jelent pontosan – az intézkedés az utóbbi hetek késeléseivel van összefüggésben, vagy az épülő rendőrállam újabb megfélemlítő akciója ez – az egyelőre nem derült ki.

Magyar Péter kiosztotta az orbánista, tróger rendőrséget

Megszólalt a rendőrség Szabó Zsolt halála kapcsán: visszautasítják a lázárista hódmezővásárhelyi szennylap vádaskodását

Megerőszakolta kollégáit egy rendőr Budapesten

Rászáll a közlekedőkre a rendőrség, fokozott ellenőrzések jönnek

Beivott, láncfűrésszel támadt családjára egy 19 éves fiú hétfő este

Idegesítette a kislánya sírása, ezért összetörte a koponyáját