Megölte, majd elásta ismerősét egy tatabányai férfi

Gyilkosság Tatabányán
A gyilkosság helyszíne a rendőrség fotóján. Fotó: police.hu

Gyilkosság gyanúja miatt vettek őrizetbe a rendőrök egy 33 éves tatabányai férfit – közölte honlapján a rendőrség.

A nyomozás eddigi adatai szerint H. Imre még április 12-én este szóváltásba került egy ismerősével Tatabányán, akit több alkalommal megütött. A bántalmazás következtében a sértett meghalt.

A tettes a holttestet ezután egy Szomód mellett lévő tanyára vitte, ahol elásta.

A holttestre tegnap találtak rá, a rendőrség ekkor szerzett tudomást a bűncselekményről.

gyilkossag-tatabanya

Fotó: police.hu

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 24 óra alatt elfogták a gyanúsítottat, akit május 16-án kihallgattak és őrizetbe vettek. A rendőrség kezdeményezte a férfi letartóztatást.

Piszkavassal verte halálra ágyban fekvő anyósát egy nő

Évekig tartó bujkálás után került elő a veszélyes bűnöző

Bombariadó volt egy tatabányai bevásárlóközpontban

Elgázolt egy embert a vonat Tatabányán, fennakadások a vasúti közlekedésben

Továbbra sem bír magával, ismét elfogták a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Bekokainozott, drogterjesztő taxist fogtak Budapesten