Piszkavassal verte halálra ágyban fekvő anyósát egy nő

Letartóztatott a Tatabányai Járásbíróság egy nőt, aki a gyanú szerint piszkavassal halálra verte élettársának beteg, ágyban fekvő anyját még a múlt hét hétfőn.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség csütörtökön azt közölte, a 42 éves gyanúsított 2025. március 31-én délután egy tatabányai ingatlanban egy piszkavassal többször megütötte az ágyban fekvő, demens, mozgásában korlátozott sértett fejét.

Másnap újra megütötte a rossz fizikai állapotban lévő, legyengült, 66 éves asszonyt, aki a bántalmazások következtében meghalt.

A gyanúsított ellen különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárás.

A Tatabányai Járásbíróság az egy hónapra szóló letartóztatást a gyanúsított pszichés állapotával, a cselekmény elkövetésének módjával és a bűnismétlés veszélyével indokolta.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

Évekig tartó bujkálás után került elő a veszélyes bűnöző

Bombariadó volt egy tatabányai bevásárlóközpontban

Elgázolt egy embert a vonat Tatabányán, fennakadások a vasúti közlekedésben

Tűz ütött ki egy magyar kórházban

Megharaptak egy rendőrt Mátészalkán

Mi történt? Elvittek egy vezető ügyészt