Nyomozás indulhat Dull Szabolcs, az Index kirúgott főszerkesztője ellen
Feljelentést tett a Budapest IX. kerületi ügyészségen Tényi István, az ország hobbifeljelentője az Index…
Lemondott egy fideszes polgármester
Lemondott tisztségéről Borsodi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levelek kormánypárti polgármestere –…
Gréczy Zsolt jogerősen pert nyert a Pesti Srácok ellen
Sem a kormánysajtó, sem a megszólaltatott hazudozójuk nem tudta bizonyítani, hogy a DK-s valóban zaklatott volna.
800 millióból népszerűsíti a kormány a hungarikumokat
A hungarikumok és nemzeti értékek megismeréséhez és népszerűsítéséhez szükséges többletforrás…
Megszületett Orbán Viktor negyedik unokája
Megszületett Orbán Viktor első fiú unokája, értesült a Blikk, majd ezzel egy időben a miniszterelnök…
Fogyókúrára fogná Orbán Viktort a Honfoglalás 2000 Egyesület
Nyílt közleményben árulták be „Orbán Viktorné Asszonynak”, hogy a férje dagadt.
Megszólalt a kormány az Indexről: Gyurcsány
Az Index sorsa is téma volt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárának…
Állítólag már egymilliónál is többen töltötték ki a nemzeti konzultációt
Az államtitkár szerint óriási az érdeklődés.
2000 euróra büntettek két magyart, mert nem vettek fel maszkot a repülőn
Micsoda kis rosszcsont lázadók, most aztán megmutatták!
Dull Szabolcs: „ebben a kivégzésben nem én vagyok a hóhér, az áldozat vagyok, akit lefejeztek”
„Soha nem adtam ki üzleti titkokat” – mondta az RTL Híradónak Dull Szabolcs, az Index elbocsátott…
Lázár János lett a Magyar Tenisz Szövetség elnöke
Újabb feladat találta meg, nem ugrott el előle.
Közleményt adott ki az Index szerkesztősége
Állítólag rengeteg kérdést kap az Index, hogy miután pénteken szinte a teljes szerkesztőség felmondott,…
Tovább nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon
Tizenhárommal, 4448-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt…
Varga Zoltán: az Index után a 24.hu került az Orbán-kormány célkeresztjébe
Skype-interjút adott a Politicónak Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa, melyben azt mondta, az Index…
Koronavírusos Köves Slomó
Az Óbudai Zsinagóga közösségéből az elmúlt héten öt közösségi tag, köztük Köves Slomó rabbi lett…
Magyarul üzent címlapján a legnagyobb lengyel politikai napilap
A felmondott indexesek előtt tisztelegnek.
Ihatatlan a vezetékes víz Somogy megye több településén
Csak forralás után iható a vezetékes víz Nagyatádon, Ötvöskónyiban és Lábodon. Ezeken a Somogy megyei…
Kiderült, hol nyaral Orbán
Szalmakalapos fotóval üzent Brüsszelnek szombaton Orbán Viktor, hadd tudják meg a „libernyákok” is, hogy idén…
Már keresik az új munkatársakat az Indexhez
Azt egyelőre nem tudni, hogy kik és milyen indíttatásból dolgoznának majd a kiüresedett lapnál.
Az Index újságírója részletesen elmondta, miért mondtak fel
Fábián Tamás szerint azzal, hogy felálltak, éppen attól óvták meg az Indexet, hogy „csendben kivéreztessék, meggyalázzák mindazt, amit az elmúlt 21 évben készítettek”.
Orbán argentin TSZ-elnöknek öltözve héderezik a Balatonnál
Mondjuk a vagyonnyilatkozata alapján számára a Balaton is érthetetlen luxus.
Kormánysajtó: Gyurcsány verte szét az Indexet
Állítólag Mahatma Gandhi, a kockásfülű nyúl, és Fekete Pákó is ott voltak. Hírek az alternatív valóságból rovatunk.
Már többen követik a „távozó indexeseket”, mint sok propagandalapot
Hamar kiderült, hogy ha az olvasók választanak maguknak újságot, nem a kormánylapokra van kicsattanó igény.
Miután világhír lett az Index bedőlése, az MTI is mutatott néhány képet a tüntetésről
Az Origo viszont legalább Gyurcsány-Momentum-Horngyulázott egyet.
Közleményt adtak ki az Index távozó munkatársai, ezt tervezik
„Köszönjük az eddigieket, és maradjatok velünk!”
Drámai fotókon az Index utolsó napja: könnyek között búcsúztak egymástól az újságírók
Hetvennél is többen mondtak fel ma az Indexnél, miután nem tudott megegyezni a szerkesztőség a Fidesz-közelből…
Volt Index-főszerkesztő: „a mi történetünk itt ezzel véget ért”
Dull Szabolcs azt írta, a ma történtek után az Index többé már nem lehet a régi.
Imádják a trollok, hogy éppen megszűnik az Index, az ország vezető újságja
Nagy nap ez azoknak, akik nem szeretik, ha a kormányon kívül más is ír újságot.
Videón, ahogy az Index főszerkesztő-helyettese bejelenti a tömeges felmondásokat
Hetvennél több újságíró hagyja ott a Fidesz aknamunkásai által megszerzett lapot, amivel a mai formájában gyakorlatilag megszűnik.
Az ügyészség nem talált olyan jelet, hogy Kaleta fizetett volna a 19 ezer pedofil képért
Nem lett meg az áfás számla.