Orbán megint a CEU ellen hergelt, a volt rektorhelyettes elmagyarázta neki, hogy az épületet nem tudták elvinni

A kormányfő nem érti, hogyan lehetett rendezvény a Nádor utcában, ha egyszer az egyetem Bécsbe költözött.

Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök a Türk Tanács ülésén vesz részt a járványhelyzetre való tekintettel online, videokonferencia formájában Budapesten, a Karmelita kolostorban 2021. március 31-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Szamizdat 13. címmel újabb írás jelent meg Orbán Viktortól a miniszterelnöki honlapon, a dolgozatban a kormányfő még mindig azt bizonygatja, hogy nem mondtak igazat, akik eddig „a CEU bezárásával kampányoltak”, mert nem is lett elüldözve a CEU Budapestről.

Orbán mindezt azzal igyekszik alátámasztani, hogy kifigyelte: az egyetem tulajdonában lévő Nádor utcai épületben nemrég konferenciát tartottak!

„Évek óta azt hallom a liberális politikusoktól és az őket támogató médiumoktól, hogy a magyar kormány bezáratta, és elüldözte az egyetemet Budapestről” – kezdte gúnyolódást Orbán, azzal folytatva: a híradások szerint az egyetem fővárosi kampuszán csütörtökön és pénteken sajtónyilvános, nemzetközi konferencia zajlott, amelyen a liberális akadémiai és politikai élet jeles képviselői is részt vettek.

„Hogyan történhetett meg mindez? Úgy, hogy akik eddig az egyetem bezárásával kampányoltak, nyilvánvalóan nem mondtak igazat” – kérdezi a miniszterelnök, mintha az egyetem (mint oktatási szervezet) és az épület (mint épület) egy és ugyanaz lenne.

Enyedi: az épület valóban Budapesten maradt

Orbán gyenge lábakon álló hergelését aztán a CEU korábbi rektorhelyettese, Enyedi Zsolt ennek megfelelően helyre is tette, Facebook-oldalán azt írta:

„Ma már mindenkinek Bécsbe kell mennie, ha CEU-s diplomát akar szerezni. Ezért aztán a tanárok többségének is költöznie kellett. Ez elüldözés. Azonban amíg az épületeket nem kommunizálja el a rezsim, addig lesznek konferenciák, lesz kutatás, lesz demokratikus szellemi ellenállás.”

Magyarán a CEU a képzéseit valóban elvitte Bécsbe, de az épületek még az egyetem tulajdonában vannak.

Orbán Viktornak sikerült egy olyan propagandatermékkel előállnia, amelynek már a címe is hazugság: „szamizdat”. A magát…

Posted by Zsolt Enyedi on Saturday, September 18, 2021

Fotó került elő az adriai vitorláson lebzselő Orbánról

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést

Titokzatos földalatti vasajtókról szivárogtak ki fotók Orbánék hatvanpusztai „mezőgazdasági üzeméből”

Putyin magyarországi embere elmagyarázta, miért nem támogatta az Európai Tanács nyilatkozatát

Visszatér a kánikula, napokon belül ismét elszabadul a pokol

Magyarlakta területet bombáznak az oroszok, Szijjártó még csak leírni sem merte a szót