Körözést adott ki a Makói Rendőrkapitányság a 2011-es születésű Nagy Enikő ellen, aki október 11-én, vasárnap tűnt el. A Blikk szerint a 15 éves makói lány nem más, mint aki az X-Faktor legutóbbi, hétvégi adásában is szerepelt, és produkciójával „hatalmas felháborodást váltott ki”.
Mint írták, Nagy Enikő a hétvégén képernyőre kerülő válogatóban tűnt fel, ám a produkciója gyorsan botrányba fulladt. A fiatal lány Bruno x Spacc egyik közismerten trágár kifejezésekkel teli dalát választotta, és már a zsűritagok is éles kritikával illették a dalválasztást és a lány életkorához egyáltalán nem illő, durva szöveget.
A lap szerint bár az eltűnés pontos okai és körülményei egyelőre nem ismertek, tény, hogy a műsor adásba kerülése óta a fiatal lány heves bírálatok és támadások kereszttüzébe került az interneten. „A közösségi oldalakon napok óta meglehetősen kemény és elmarasztaló véleményt fogalmaznak meg a szereplésével kapcsolatban” – olvasható a cikkben.
A hatóságok kérik, hogy aki Nagy Enikő tartózkodási helyével vagy eltűnésével kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelenül is tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, a Makói Rendőrkapitányság +36(62)511-260-as telefonszámán, vagy a 112-es központi segélyhívón.