Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Sport

Tragikus hirtelenséggel elhunyt egy fiatal magyar kézilabdázó

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Meghalt a magyar X-Faktor közkedvelt énekese

Kovács László Stone, az X-Faktor versenyzője.
Kovács László Stone, az X-Faktor versenyzője. Fotó: RTL.hu

62 éves korában elhunyt Kovács László Stone, a 2012-es X-Faktor egykori versenyzője.

Az NLC.hu azt írja, a zenész, aki korábban már több infarktuson átesett, egy héttel ezelőtt agyvérzést kapott, lélegeztetőgépre került, de a szervezete feladta a küzdelmet.

Betegségeiről a Blikknek egy 2021-es interjúban mesélt részletesebben:

„Túl vagyok már a negyedik szívinfarktusomon, 2017-ben Vietnámban volt egy trombózisom, aztán Ausztráliában belement egy nagy vérrög a kezembe, le akarták vágni, most félévente valami van a szívemmel, de még bírom. A koronavírust is elkaptam egy korábbi hullámban. A rajzolást csinálom, verseket is írok néha. Majd szeretnék zenét is szerezni, de most nem igazán tervezek, csak csinálom, amit kell”

– nyilatkozta akkor Kovács László Stone.

🖤Megdöbbenve olvastuk a hírt, és nehezen akarjuk elhinni, hogy egy nagyszerű ember, klubunk első indulójának szerzője,…

Posted by PICK Szeged Handball Team on Monday, January 23, 2023

A szegedi énekes a 2012-es X-Faktorban tűnt fel, az ötödik helyig menetelt, de két évvel korábban, 2010-ben feleségével a ValóVilág 4-be is jelentkezett. Kovács Lászlót a szurkolók is gyászolják, ő énekelte fel ugyanis a Pick Szeged kézilabdacsapatának indulóját.

Visszatér az X-Faktor

Váratlanul elhunyt az X-Faktor énekese, nyomozást indított a rendőrség

Bejelentették az X-Faktor 2022-es évadának indulását

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Rengeteg pénzt találtak Ferencvárosban egy fa alatt, senki nem keresi

106 újabb református értelmiségi követeli a tróger fideszes Balog Zoltán „püspök” lemondását