Újra kellett éleszteni egy kétéves gyereket Debrecenben, miután belenyúlt a konnektorba, és megrázta az áram
Kétéves, élettelen gyermekükkel rohantak be a szülők szerdán az ügyeletre, miután debreceni otthonukban…
Pornófilmhez akartak mentőautót és ruhát bérelni az Országos Mentőszolgálattól
Az Országos Mentőszolgálat beszámolója szerint egy pornófilmben utazó cseh vállalkozás azzal kereste meg a…
A mentők azt kérik, engedjék őket előre az autósok a tankolásnál
Csak Gulyás rendőrminiszter börtönbe ne csukassa őket rémhírkeltésért.
Meghalt koronavírusban egy háromgyermekes mentős, nagy segítségre van szüksége a családnak
Tragikusan fiatalon, mindössze 47 évesen hunyt el koronavírus-fertőzésben november 17-én Hatvani Balázs…
Újra kellett éleszteni egy nőt a Westendben
Minden előzetes panasz nélkül összeesett egy 45 év körüli nő kedden Budapesten, a Westend…
Schobert Norbi megköszönte a mentőknek, hogy megmentették az életét
Nem csak a segítségére érkező légimentőknek, az őket riasztó mentésirányítónak is köszönetet mondott…
Felhívást tettek közzé a mentősök a Facebookon
„Az egész országban izzanak a vonalak a mentésirányításokon. A korábbi átlagos napi 3000 helyett 4300-nál is…
Beintett a mentősöknek a motoros, majd balesete után újra találkozott velük
Valószínűleg a mentőautó szabályos, de számára túl lassú haladása „zavarta” azt a motorost, aki Pest…
Feljelentették a mentősöket, mert megálltak ebédet venni
Még mindig túl sok büdös bunkót nem vitt el a COVID.
Szívbeteghez riasztott mentő karambolozott a Blahán, három mentős megsérült
Megsérült három mentős, miután egy mentőautó és egy személygépkocsi összeütközött a budapesti Blaha Lujza…
Szakszervezet: van olyan mentőállomás, ahol szinte mindenki koronavírusos
Egyre nehezebben bírják a koronavírus-teszteléssel járó pluszmunkát a mentők, ráadásul egyre többen beleesnek…
Kifosztották a mentőst, amíg egy beteget látott el a révfülöpi strandon
Ismeretlenek kirámoltak egy mentőautóban hagyott táskát, amíg a gazdája a révfülöpi strandon beteget látott…
Ikerbabákat segítettek világra a miskolci mentők
A hetedik szüléséhez készülő édesanyának éppen akkor folyt el a magzatvize, amikor a mentők beléptek az ajtón.
Ütötte, rúgta a mentősöket egy tökrészeg férfi Zuglóban
Vasárnap este tíz után érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Budapest XIV. kerületében, a Thököly úton egy…
Korózs megmagyarázta a mentős videót, miközben csendben eltüntették a Facebookról, majd végül a magyarázat is eltűnt
Megdolgozik érte az MSZP, hogy megint lehessen egy jó darabig teli szájjal féknyúzozni.
OMSZ: Nem is mentős az MSZP videójában mentősként nyilatkozó nő
Nem tudják, ki nyilatkozott menőtisztként a nagy felháborodást keltett videóban.
Szabadnapos mentőtiszt lány élesztett újra egy idős férfit Debrecenben
Az időben megkezdett életmentésnek köszönhetően stabil állapotban szállíthatták kórházba.
Megvertek egy mentőst Budapesten
Kórházba szállítása közben rátámadt a mentősökre egy drogos szombat délelőtt Budapesten, a VII. kerületben.…
Németh Szilárd vitt egy kis almát a mentősöknek „az elmúlt hetek megfeszített munkájáért”
A választási krumpli után itt a bérpótlék alma.
Hat mentődolgozó fertőződött meg koronavírussal
Hat mentődolgozó fertőződött meg koronavírussal, a mentők 15 ezer fertőzésgyanús vagy igazoltan…
2 tonna mézet kaptak az egészségügyi dolgozók
Kétezer kilogramm mézet adott szerdán az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, valamint a Szent László és…
Tánccal köszönték meg az otthonmaradást a magyar mentősök
Szerda este táncra perdültek a mentősök Budapesten, így köszönve meg az embereknek a támogatást, valamint azt,…
Felborult egy mentőautó a XX. kerületben
Összeütközött egy gépkocsival és felborult egy mentőautó a XX. kerületben, a Nagysándor József utca és a…
Így ismerheted fel a koronavírus-fertőzést
Közleményt adott ki az Országos Mentőszolgálat péntek délután, melyben azt részletezik, melyek azok a…
Itt az ÉletMentő app, melyet érdemes mindenkinek letölteni
Letölthetővé vált a mentők munkáját segítő ÉletMentő mobilapplikáció, amely gyorsabbá és egyszerűbbé…
4500 forint év végi juttatással szúrták ki egy mentős szemét, mérgében visszautalta
A kollektív szerződésben rögzített egyszeri 37 240 forint helyett számos mentős mindössze néhány ezer forintot…
Baleset a Mátyás-hegyi barlangban: részleteket közöltek a nő sérüléséről
Az Országos Mentőszolgálat friss tájékoztatása szerint rosszul léphetett az 32 éves nő, aki kedd este sérült…
Mentőhelikopter szállt le az Üllői útra, a Heim Pál Kórház elé
Minden másodperc számított, ezért gyalogos mentődolgozók zárták le a forgalmas útszakaszt Budapesten, a Heim…
Parkban, egy padon szült egy nő Sátoraljaújhelyen
Egy kétségbeesett házaspár kért segítséget egy éppen munkába induló mentőápolótól Sátoraljaújhelyen egy…
Összeesett és meghalt egy 22 éves kapuvári mentős
Minden előzetes panasz nélkül összeesett egy 22 éves kapuvári mentősofőr tegnap. Az Országos Mentőszolgálat…
Életet mentett egy Mallorcán nyaraló magyar mentős házaspár
Egy Mallorcán nyaraló mentőtiszt-házaspár vette észre csütörtökön, hogy a vízből segítségért kiabálnak a…