Ezzel most ki lesznek segítve: Novák Katalin köszönetet mondott a mentősöknek áldozatos munkájukért

Novák Katalin
Fotó: Facebook/Novák Katalin

Novák Katalin fideszes köztársasági elnök köszönetet mondott az Országos Mentőszolgálat munkatársainak szerdán, a mentők napján.

A Sándor-palota honlapján az OMSZ megalakulásának 75. évfordulója alkalmából megjelent közleményben Novák Katalin azt írta: az elmúlt időszak különösen nagy erőpróba elé állította e hivatás képviselőit, a mentőorvosok, mentőtisztek, mentőápolók és -irányítók, valamint a gépjárművezetők azonban megmutatták, hogy az emberek rendkívüli körülmények között is számíthatnak rendületlen elhivatottságukra.

„Köszönjük áldozatos munkájukat!” – zárul az államfői kommüniké.

A Telex ugyancsak ma közölt hosszú anyagot az egy éve hivatalban lévő fideszes államfőről, többek között arról, hogy Novák hogyan tett keresztbe az orvosoknak, a tanároknak, hogyan szart a katás adózók fejére tavaly nyáron, de legalább milyen „elegánsan”, Ferenc pápa látogatásával takarózva adott elnöki kegyelmet a terrorizmus miatt elítélt Budaházy Györgynek.

Eldőlt: nem kap élethosszig tartó fizetést Sulyok Tamás, Schmitt Pál és Novák Katalin sem
Megbukott Győrfi Pál OMSZ-szóvivő, tévés balerina – Kunetz: örüljön, hogy ennyivel megúszta!
Kirúgták az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját
Magyar Péter: dől a dominó
Arcpirító! Nyilvánosságra hozták Szijjártó Péter repülőútjainak költségét
Kutatás: már négyből három magyar támogatja a Tisza-kormányt