Időjárás

Lehűlés és özönvíz: hétvégére rendesen elromlik az időjárás, mutatjuk a friss előrejelzést

Bűnügy

Kukásokra lőttek Budapesten, ketten kórházba kerültek

Közlekedés

Lázár János 6,1 millió forintos jutalommal járó „közlekedési elismeréseket” osztott ki

Holtan talált feleségére egy maklári férfi, de azonnal megkezdte az újraélesztését, amivel megmentette az életét

RövidenRöviden
Holtan talált feleségére egy maklári férfi, de azonnal megkezdte az újraélesztését, amivel megmentette az életét
Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Holtan talált feleségére egy férfi még tegnap délelőtt Makláron, ám a mentők telefonos instrukciói segítségével sikerült megkezdenie az újraélesztését, aminek köszönhetően végül megmentette párja életét.

A Országos Mentőszolgálat beszámolója szerint a kétségbeesett idős férfi eszméletlenül talált rá otthon feleségére.

A mentésirányító instrukciói szerint megvizsgálta a 65 év körüli asszonyt, aki már nem lélegzett. A telefonos utasítások alapján azonnal megkezdte az újraélesztését, amit perceken belül helyszínre érkező mentősök emelt szinten folytattak.

Még sokáig küzdöttek az asszony életéért, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és az asszonyt stabil állapotban, hős férje kíséretében szállíthatták kórházba a mentők

– olvasható a posztban.

❗️HOLTAN TALÁLT FELESÉGÉRE A MAKLÁRI FÉRFI❗️Tegnap délelőtt kérte a mentők gyors segítségét az a kétségbeesett idős…

Posted by Országos Mentőszolgálat on Wednesday, August 10, 2022

Ezek is érdekelhetnek

Brutális frontális baleset Pilisjászfalu és Piliscsaba között: négy súlyos és egy könnyebb sérült

Bepánikolt egy darázstól, három gyerekével együtt rántotta árokba a kocsit egy apa Dudar és Csetény között

Összeesett a szerelő egy budapesti lakásban, a háztulajdonos kezdte meg az újraélesztést

Olyan hangosan szeretkezett egy budapesti pár, hogy mentőt hívtak rájuk

Holtan esett össze egy 18 éves fiatal egy budapesti aluljáróban

Vízelvezető árokba esett biciklijével egy férfi Hajdúböszörményben, meghalt