Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Bűnügy

Valami készült október 23-ára, alkotmányos rend elleni szervezkedéssel gyanúsítanak egy férfit

Baleset

Súlyos buszbaleset történt az éjszaka Zalában, rengetegen megsérültek

Majdnem meghalt ebéd közben egy férfi Egerben, szabadnapos mentősöknek köszönheti az életét

mentő
Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Családjával ebédelt egy egri étteremben egy 70 év körüli férfi vasárnap, amikor félrenyelt és fulladni kezdett – szerencsére egy szabadnapos mentő éppen a közelben volt.

Az Országos Mentőszolgálat beszámolója szerint a mentésirányító azonnal riasztotta a legközelebbi mentőegységet, közben pedig az újraélesztés lépéseit ismertette a fuldokló férfi fiával. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy éppen arra sétált egy szabadnapos mentőgépkocsi-vezető, akinek egy barátja szólt az esetről, így azonnal az étterembe sietett.

A mentők a SzívCity alkalmazáson keresztül is riasztást adtak le, amelyre szintén két szabadnapos mentő válaszolt, akik Encsről utaztak a városba, és éppen egy másik étteremben ebédeltek.

„Az életmentők mind a beteghez siettek és folytatták az életmentést, amihez perceken belül a rohamkocsi személyzete is csatlakozott. A bajtársak ugyan most találkoztak először, tökéletes összhangban dolgoztak együtt. Az időben megkezdett mellkasi nyomások ráadásul rövid időn belül sikerre vezettek és a beteget végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők”

– zárul a mentők posztja.

❗️SZOLGÁLATON KÍVÜLI MENTŐK CSAPATA MENTETT ÉLETET EGERBEN❗️Családjával ebédelt egy egri étteremben az a 70 év körüli…

Posted by Országos Mentőszolgálat on Monday, May 8, 2023

Ez is érdekelhet:
Hadházy és a Momentum ismét lebontották a kordont a Karmelitánál

Három hónapos csecsemőhöz riasztották a mentőket Hevesben

Kiürítettek egy budapesti iskolát, 10 mentőautót riasztottak a helyszínre

Email fiókja buktatott le egy 23 éves férfit, súlyos fotókat tárolt a mobilján

Forgalmas utcán esett össze egy férfi Gárdonyban, autósok mentették meg az életét

Halálos baleset történt az M1-es autópályán

„Mi közöd van hozzá te f*sszopó?” – mentőköre támadt egy beteg Tatabányán