Gálvölgyi cserbenhagyása: megszólalt az Országos Mentőszolgálat

galvolgyi-janos
Gálvölgyi János színművész az ATV műsorában.

Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata

– közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken. Győrfi Pál korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében, bár a tévében ugrabugráló mentős-celeb tegnap azzal is próbálta elkenni a történteket, hogy nekik „nem számít, hogy valaki híres-e vagy sem”.

Az Országos Mentőszolgálat pénteki közleményében már azt írta: minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak a mentőkhöz szerda délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is.

A vizsgálat megállapította: a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta,

ennek következtében nem történt meg a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldése.

A mentőszolgálat közleményében kitért arra, hogy a nehézlégzés (még ha már egy napja fennáll is) olyan riasztó tünet, amely magában hordozhatja az életveszély lehetőségét, és azt a hozzátartozó visszahívása során feltett, tájékozódó kérdésekkel sem lehetett kizárni.

Hozzátették: a közvetlen életveszély ugyan az elhangzott tünetek alapján nem volt egyértelműen megállapítható, de kétséges esetben a betegbiztonság érdekében mindig a súlyosabb lehetőséget kell irányadónak tekinteni. Fentieket alátámasztja az is, hogy a beteg állapota a későbbiekben tovább romlott és jelenleg is intenzív osztályos kezelésre szorul.

A felelősség megállapítása elmarasztalást von maga után, a mentésirányítók munkájának szakmai támogatását az Országos Mentőszolgálat tovább erősíti – áll a közleményben.

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek