Előre megyünk, nem hátra: jönnek a biciklis mentősök

Ha pedig biciklire sem lesz pénz, maradnak a lovas felcserek.

Koronavírus - Mentők
Mentőápoló védőfelszerelést vesz fel az Országos Mentőszolgálat Mohács utcai állomásán 2020. március 10-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Kerékpáros mentőegységek szolgálatba állítását tervezi az Országos Mentőszolgálat, heteken belül indul a tesztüzem – tudta meg a Népszava. A lap értesülését Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs vezetője is megerősítette.

A biciklis mentősöket főként városokban vetnék be, leginkább ott, ahol az átlagosnál több segélyhívás érkezik. Ilyen Budapest, valamint a közép-magyarországi régió. Az állomásvezetők feladatul kapták, hogy július elejétől mérjék fel, kik vállalnának ilyen szolgálatot többletbér ellenében.

Budapesten jövő tavasszal indulna a program, de a tesztüzem során a belső, forgalmas kerületekben már heteken belül feltűnhetnek a kétkerekű mentőegységek, kedvező tapasztalatok esetén pedig más városokra is kiterjesztenék ezt a módszert.

Mi történt? Lemondott a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke

Rohadt állat: fejbe rúgta a mentős a hordágyon fekvő embert a hatvani vasútállomáson

Felborult egy beteget szállító mentőautó Budapesten

Mentős és a férje halt meg egy balesetben Fejér megyében

Orbán Viktor bemondta, mit csinálna a Tisza Párt ezzel a virágzó országgal

Légy dagasztotta a tésztát a baracskai pékségben