MSZP
83 cikk
„Bukik az Orbán”: Ujhelyi megtalálta a megoldást, át kell nevezni az MSZP-t
„Immár nem apró javításokra, hanem teljes átalakításra van szükség. El kell fogadnunk, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt…
Korrupcióval gyanúsítja az ügyészség Horváth Csaba zuglói polgármestert
A gyanú szerint a zuglói parkolási rendszer körül kavart az MSZP-s, a befolyt pénz felét nyúlhatta le.
Kirúgták Bangónét az MSZP-ből, miután kiderült, hogy hazudott a diplomájáról
A kormánypárti Mandiner szellőztette meg először egy, a „csepeli szocialisták életét jól ismerő” forrásuk alapján, hogy a parlamenti önéletrajzában szereplő…
Közzétette az MSZP a listás jelöltjeit a ’22-es választásra
Az MSZP választmánya döntött a közös ellenzéki lista szocialista jelöltjeiről – közölte honlapján a párt. A listát Tóth Bertalan társelnök vezeti, a párt női…
Az MSZP beállt Márki-Zay Péter mögé
Az MSZP Márki-Zay Pétert támogatja miniszterelnök-jelöltnek az előválasztás második fordulójában – közölte a párt csütörtökön. Mint írták, a Magyar Szocialista…
Újabb botrány: Kecskeméten szavazatokat vásárol az MSZP, állítja a momentumos jelölt
Bodrozsán Alexandra, a Momentum kecskeméti jelöltje arról ír a Facebook-oldalán, hogy a körzetében tömegével buszoztatták az embereket a helyi szavazósátorhoz,…
Az MSZP bevédte Tóth Csabát, nem vizsgálják a zuglói maffiózójuk vagyonnyilatkozatát
Egyre nehezebben látszik, miért lesz jobb az országnak az ellenzéki összefogás, mint a Fidesz.
Tóth Csaba nem vesz részt az előválasztási vitán, és feljelentette Gulyás Mártont
Karácsony Gergely hírhedt pártfogoltja nem kér a vitából, mert érdeksérelem érte.
Lóként sértették meg Tóth Csabát, az MSZP beleszállt Hadházyba, etikai eljárást kezdeményeznek ellene
Hadházy azt üzente, „Tóth képviselő úr téved”, nem arra utaltak az aktivisták, hogy „Tóth képviselő úr egy ló”.
Az MSZP egymondatos közleményben reagált Szájer kolbászpartyjára
Volt már frappánsabb megfejtés is ma, de egynek jó.
Eldőlt, mind a 106 választókerületben közös jelöltet állít az ellenzék
Megkezdték az egyeztetéseket a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésről.
MSZP: a kormány tegye ingyenessé a fizetős strandokat!
A „legyen ingyen a sör” lózungot a Kutyapárt már elsütötte, mondjuk ők csak viccből.
Korózs megmagyarázta a mentős videót, miközben csendben eltüntették a Facebookról, majd végül a magyarázat is eltűnt
Megdolgozik érte az MSZP, hogy megint lehessen egy jó darabig teli szájjal féknyúzozni.
MSZP-s politikus: hetek óta halomban állnak a védőfelszerelések a raktárban, nem jutnak el az egészségügyisekhez
Az MSZP szerint a teljes bizalomvesztés küszöbén áll az Orbán-kormány, mivel az emberek úgy érzik, hogy nem játszik tiszta lapokkal és hátráltatja a…
Megszólalt az MSZP a fideszesnek állt törökbálinti politikusukról
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kedden Facebook-oldalán jelentette be, hogy kirakják a Fideszhez átült törökbálinti szocialista képviselőt, Szentmiklósi-Tóth…
Elemzők: Gyurcsány Ferenc bedarálja az MSZP-t
Gyurcsány Ferenc teljesen bedarálja az MSZP-t – aggódik hétfőn megjelent elemzésében a Fidesz-közeli, Schmidt Mária vezette XXI. Század Intézet. Úgy tudják,…
Szanyi Tibor kilépett az MSZP-ből
Megszüntette MSZP-tagságát Szanyi Tibor, a párt volt alelnöke és európai parlamenti képviselője. Szanyi azzal indokolta a döntését, hogy az MSZP nem eléggé…
Az MSZP már tudja, hogyan lehet legyőzni a Fideszt 2022-ben
Az ellenzéki összefogást dicsérte Karácsony Gergellyel közösen tartott évzáró sajtótájékoztatóján az MSZP vezetősége. Tóth Bertalan elnök-frakcióvezető szerint…
Megszólaltak az „Angyal Ügyvédje” blog lehetséges érintettjei
„Nem Borkai-ügyről van szó, hanem egy mocskos zsarolási ügyről” – mondta Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója hétfő reggel az ATV Start című műsorban arra…
Felrúgta az ellenzéki megállapodást az MSZP a 22. kerületben
Tovább gyalulja az ellenzéket a szocialista maffiapárt.
Megszólalt a korrupciógyanúba keveredett kispesti MSZP-s
Nem adja vissza a kispesti képviselői mandátumát az MSZP-ből kitessékelt Lackner Csaba – tudta meg a Magyar Nemzet. A képviselő ügyvédjén keresztül azt üzente:…
Kezdeményezték Lackner Csaba kizárását az MSZP-ből
Tóth Berataln, az MSZP elnöke kezdeményezte a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba kispesti képviselő pártból való kizárását, a politikus erről…
Lemond mandátumáról Tóbiás József, a Kanári-szigetekre megy a családja után
November elsejével lemond mandátumáról Tóbiás József, az MSZP országgyűlési képviselője, volt elnöke – közölte Tóth Bertalan, az MSZP elnöke szerdán a…
Lebukott egy MSZP-s, aki titkos anyagokat szivárogtatott a Fidesznek
Téglát fogtak a törökbálinti ellenzékiek: a 444.hu írta meg, hogy Kun Anna egykori helyi MSZP-s képviselőjelölt kiszivárogtatta az ellenzék kampányterveit a…
A Kanári-szigetekről kénytelen a parlamentbe ingázni az MSZP volt elnöke
Szintet lépett a harcos magyar ellenzékiség.
Eldőlt, ki kapja az MSZP-Párbeszéd egyetlen EP-mandátumát
Titkos szavazással döntött az MSZP választmányának ülése szombaton arról, hogy az EP-választáson megszerzett kőkemény 1 mandátumot ki kapja, miután a…
A mélyrepülésben lévő MSZP szakadásáról beszélt a kormánymédia kedvenc elemzője
Mélyzuhanásban van az MSZP, a párt támogatottsága EP-választásról EP-választásra megfeleződik – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője szombaton az…
És az EP-kampány Politikai Teljesítménye díjat kapja…
az MSZP-Párbeszéd molinója! Habony Árpád napjai meg vannak számlálva. Velős, tömör, NER-döntő üzenet, vidéktől a fővárosig, felső tízezertől a mélyszegénységig…
Drámai bejelentést tett Ujhelyi István
Halálos fenyegetést kapott egy MSZP-s.
Magyarul köszöntötte közönségét a Lehel téri piacon kampányoló Frans Timmermans
Budapesten kampányolt szombat délelőtt Frans Timmermans, az európai szociáldemokraták csúcsjelöltje. A holland politikus az MSZP meghívására érkezett…
Nagyon kiosztotta egy MSZP-s a Pesti Srácok propagandistáját
„Hogy a kurva életben van az, hogy nem érdekli önöket, hogy a magyar munkavállalókkal mi van?”
Az MSZP közleményben mondta ki: O1GY
„O1GY, Orbán egy gyáva”, írt a párt.