Megszólalt a korrupciógyanúba keveredett kispesti MSZP-s

Lackner Csaba
Lackner Csaba. Fotó: Facebook/Lackner Csaba

Nem adja vissza a kispesti képviselői mandátumát az MSZP-ből kitessékelt Lackner Csaba – tudta meg a Magyar Nemzet.

A képviselő ügyvédjén keresztül azt üzente:

„Lackner Csaba a választók által október 13-án ráruházott képviselői mandátumot nem kívánja visszaadni. Tiszteletben tartja a választók akaratát. A képviselői mandátumával a kerületi lakosság érde­keit kívánja szolgálni a továbbiakban is.”

A korrupciógyanúba keveredett Lackner pártból való kizárását Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kezdeményezte tegnap, Facebook-oldalán azt írta, „akár igazak a vádak, akár nem, meg kell adni a lehetőséget, hogy megvédje magát a képviselő, de azt éreznie kellene, hogy a vele szemben megfogalmazott vádak a közösségünkre nézve is súlyos terhet jelentenek, ezért tudnia kellene, mi a kötelessége”.

Lackner Csaba korábban – miután olyan felvételek szivárogtak ki, amelyeken közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszél, fehér poros zacskó társaságában – felfüggesztette párttagságát.

Nem várt helyről kaphat erősítést a DK

Lemondott képviselői mandátumáról Czeglédy Gergő

Visszavonul a politikától az MSZP zuglói maffiózója, Horváth Csaba

Feltámad az MSZP? Lemondtak a párt társelnökei

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk

Szorul a hurok a hazudozó, pökhendi egészségügyi miniszter nyakán