Tagadja az MSZP, hogy már megszűntek volna

komjathi-imre
Komjáthi Imre, az MSZP elnöke.

Az MSZP nem hozott döntést arról, hogy nem indul az áprilisi országgyűlési választáson – kommentálta kedden az ellenzéki párt az ezzel kapcsolatos sajtóhíreket. Reggel a Magyar Nemzet nevű fideszes propagandaoldal „Itt a vége: nem indul a választáson az MSZP” címmel írt arról, hogy vége az MSZP-nek, már önkénteseik sincsenek.

A szocik ugyanakkor az MTI-hez eljuttatott közleményükben úgy fogalmaztak: „a sajtóban a ma valakik által szivárogtatotthoz hasonló döntés nincs az MSZP-ben”.

Idézték Komjáthi Imrét, az MSZP elnökét, aki szerint

„ebben a nagyon képlékeny politikai környezetben mi olyan megoldást keresünk, amely biztosítani tudja, hogy értékeink, mindaz, amit és ahogy a világról gondolunk, az elérhető legteljesebb mértékben érvényesüljön. Ehhez keresünk megoldást, a szükséges döntéseket az MSZP elnöksége és vezető testületei fogják meghozni.”

A közleményben azt is írták, a párt soron következő kongresszusát várhatóan február közepéig összehívják.

Rögzítették azt is, a szocialisták célja a „rendszerváltás”, ugyanakkor a 2026-os választás meghatározó tétjének a szociáldemokrata értékek képviseletét tartják!

Még várják a Fidesz ajánlatát

Komjáthi Imre és az ő „szociáldemokrata értékei” legutóbb akkor hallatott magáról, amikor néhány napja megjelent Lázár János csepeli fórumán, ahol tegezve dicsérte fel a gazember vasútromboló minisztert, és még meg is ajándékozták egymást.

Hadházy: Orbán mentelmi jogának kiadását sem kell megvárni, pár nappal előbb lehet előzetesbe tenni
Pottyondi Edina az Orbán Viktor-interjúról: „Egy elgyötört szélhámost láttam”
Kitálalt egy fideszes, szerinte Orbán Viktornak mennie kell
Rákay Kálmán már remeg: jön az „út a börtönbe program”, lesznek, akiket közülünk is el fognak vinni
„Haladéktalanul megszüntetjük” – Újabb orbáni propagandaszervnek üzent Magyar Péter
Botrány: rabruha helyett 38 millió forintos végkielégítést kap Orbán Viktor