A budapesti nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, akit az április országgyűlési választáson hamisított ajánlásokkal vettek képviselőjelölti nyilvántartásba.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte csütörtökön a Facebook-oldalán, hogy a fővárosi 13. számú országgyűlési egyéni választókerületi Választási Bizottság feljelentése alapján a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt indítottak eljárást.
A rendelkezésre álló adatok alapján az idei országgyűlési választáson részt vevő két párt közös jelöltjének ajánlóívein olyan emberektől is szerepelt aláírás, akik az elmondásuk szerint nem adtak ajánlást az adott jelöltnek, az aláírásuk a tudtuk és beleegyezésük nélkül került az ajánlóívre.
Az ajánlások alapján a jelöltet azonban a választási bizottság mégis nyilvántartásba vette – tették hozzá. A férfi vallomásában azt mondta, hogy az általa gyűjtött aláírások eredetiek; a gyanúsított szabadlábon védekezik.
A rendőrség közleménye nem nevezte meg az érintett pártot és a jelöltet, de a „két párt közös jelöltjének” megfogalmazásából arra lehet következtetni, hogy vagy a Fidesz–KDNP vagy a Szolidaritás–Munkáspárt jelöltjéről lehet szó, ezek a pártszövetségek indítottak ugyanis közös jelöltet a választókerületben.