Komjáthi Imre, az MSZP elnöke nyílt levélben szólította fel Dobrev Klárát, a Demokratikus Koalíció elnökét, hogy a párt hagyjon fel az ellenzéki erők ellen folytatott „áskálódással”, és ne veszélyeztesse a 2026-os választási esélyeket. A szocialista pártelnök szerint a DK ma már nem a kormányváltásért, hanem saját politikai túléléséért küzd.
Komjáthi a nyílt levél formáját azzal indokolta, hogy legutóbbi megkeresésére Dobrev nem válaszolt. Levelében emlékeztette a DK elnökét arra, hogy az MSZP korábban felajánlotta: támogatja a demokratikus koalíció egyéni győzteseit, ezt azonban a DK – szerinte – „gőgösen és határozottan” elutasította. A pártelnök szerint azóta megfordult a helyzet: a DK támogatottsága csökkent, és a párt „ma már nem képes egyéni körzetet nyerni”.
A levélben Komjáthi konkrét vádakat is megfogalmazott: „zavaros ajánlásgyűjtési ügyekre”, az ellenzék „rombolására” utalt, bár ezeket részletesen nem fejtette ki.
„Aki ma a saját pártérdekét és a parlamenti helyeit fontosabbnak tartja a kormányváltás esélyénél, az nemcsak a baloldalt árulja el, hanem a hazáját is”
– írta, hozzátéve: szerinte az MSZP már meghozta a „felelős döntéseket”, és képes volt háttérbe szorítani saját érdekeit az ország érdekében, szemben a DK-val, amelyet erre képtelennek tart. Dobrevet azzal is megvádolta, hogy a baloldaliság nála nem meggyőződés, hanem kampányfogás: „a baloldaliságot a tisztesség, a becsület, a szolidaritás és az ország iránt érzett felelősség adja” – írta.
Komjáthi leszögezte: levelét nem egyeztetési kísérletnek, hanem „kemény felszólításnak” szánja. Üzenetét részben a DK tagjaihoz és szavazóihoz is intézte, akiket – saját szavai szerint – „tisztességes, az Orbán-rendszer leváltásáért elkötelezett demokratáknak” tart, és akiket a párt stratégiájával elsősorban „cserben hagy”.
„Ne tegyétek ezt velük, ne tegyétek ezt Magyarországgal!A felelősség a tiétek. Ne legyetek ti az akadálya annak, hogy végre megszabaduljunk ettől a kormánytól!”
– zárta posztját Komjáthi.
A DK részéről a levélre egyelőre nem érkezett nyilvános reakció.





