Korózs Lajos a Parlamentben.

Korózs megmagyarázta a mentős videót, miközben csendben eltüntették a Facebookról, majd végül a magyarázat is eltűnt

Megdolgozik érte az MSZP, hogy megint lehessen egy jó darabig teli szájjal féknyúzozni.

Kínos magyarázkodást adott elő az Indexnek az MSZP-s Korózs Lajos annak kapcsán, hogy kiderült: még csak nem is hallottak az Országos Mentőszolgálatnál arról a Németh Athináról, akit Korózs mentőtisztként mutatott be egy drámai hangvételű videóban.

Az ál-mentősnek bizonyult nő a videóban arról beszélt, hogy a kórházkiürítések után tíz hazaküldött beteg önkéntes ellátását vállalta, ám kilencen közülük meghaltak. A videót megtévesztő módon az OMSZ székháza és mentőautói mellett vették fel.

Az OMSZ ugyanakkor hétfőn cáfolta, hogy náluk mentőzne Németh, sőt, a magyar egészségügyi dolgozók nyilvántartásában sem szerepel. A nő ezután azt állította, hogy a Szamaritánus Mentőszolgálat dolgozója, onnan is hamar jött azonban a cáfolat, hogy náluk ugyan nem.

Az Index időközben kereste a videót közzétevő Korózs Lajost, aki azzal próbálta menteni a menthetőt, hogy

a nő sosem állította magáról, hogy az Országos Mentőszolgálat alkalmazásában állna, egy mentős magáncégnél dolgozik mentősként, szabadidejében vállalta el, hogy a kórházkiürítéseknél segít.

A videó ennek ellenére mégis eltűnt az MSZP Facebook-oldaláról, majd a párt megjelentetett ugyanott egy közleményt, mely elismétli Korózs indexes szavait, mostanra azonban ez a közlemény sem olvasható.

Kiemelt kép: Korózs Lajos a Parlamentben. (MTI/Szigetváry Zsolt)

Kapcsolódó hírek