Eurostat: Magyarország a második legszegényebb ország az EU-ban
A rengeteg pompás stadion, a gyarapodó oligarcháink, a tisztuló magyar egyetemi élet és az egyre több…
Latorcai: a tüntetők nem tisztelik a „kis Jézust” sem
Nagyon igyekeznek a kormánypártok keresztényüldözést látni a rendbontások mögött, de egyelőre úgy tűnik, a „kis Jézussal” van a tüntetőknek legkevésbé gondja.
Fidesz: a bevándorláspárti Soros-hálózat szervezi a külföldi Soros-zsoldosokat az erőszakos Soros-tüntetésekre, illetve Soros
Továbbá fontos megjegyezni, hogy Soros György is Soros.
Rendőrökre támadtak a tüntetők Budapesten, sebesültek
A Nagykörúton a tüntetők egy része kukákat borogatott, míg mások felszedték utánuk a szemet, ami miatt egymással is összevesztek.
Vajna Tímea púzójáról majdnem lemaradt az ország a tüntetések miatt
Nem csak a Kossuth téren lehet most fagyoskodni.
Brutálisan lerohantak egy momentumos nőt a rendőrök füstgránátozás miatt
Füstgránátot emelt a magasba Donáth Anna Júlia, a Momentum alelnöke a mai Kossuth téri tüntetésen, amikor egy…
Kövér szerint csak azért nem volt erőszak a Parlamentben, mert ők kétharmadnyian vannak és lenyomták volna az ellenzékieket
Az „anarchiába hajló, eszetlen” tüntetésekre azt mondta, egy idő után elülnek majd.
Pintér Sándor: rendbontók zavarták meg a demokráciát
A demokráciát rendbontók zavarták meg, azok, akik arcukat elfedve összetévesztették a demokráciát a…
Újra balhé a Kossuth téren: repül üveg, füstgránát, előkerült a könnygáz
Ismét egymásnak feszültek a tüntetők és a rohamrendőrök Budapesten, a Parlament lépcsőjénél, miután a…
Élő videón a mai Kossuth téri tüntetés
Gyülekeznek az emberek a ma esti budapesti, Kossuth térre szervezett, immár bejelentett tüntetésre, amelynek a…
CÖF: bezzeg a Kádár-rendszerben ajándéknak számított a másodállás!
Aki kicsit is magába fordulna, megláthatná legbelül a hokedlin örvendező kádárista kínait!
Péntek estétől havazás, 15 centi hó is lehet több megyében
Téliesebbre fordul az időjárás a hétvégén: sokfelé havazhat, helyenként akár 15 centiméternyi hó is hullhat,…
Megtámadták a Fidesz irodájának ajtaját Szegeden
A párt felszólította a baloldalt, hogy fejezzék be az erőszakos politikát.
5 millió forintért akarta eladni csecsemőjét egy pár
„Amíg ő bent volt, akkor ütött szeget a fejemben, hogy mi lenne, ha megtartanád, azt’ eladnánk.”
Rendőrkordon védi az Ország Karácsonyfáját a népharagtól
Az Index közvetítése szerint jelenleg azt skandálják a rabszolgatörvény-tüntetés kifulladójában a…
Lökdösődés kezdődött a Parlamentél a tüntetők és a rohamrendőrök között
Könnygázfelhőbe burkolózott az Ország Karácsonyfája is a Kossuth téren.
„Túlórázni jöttünk” – a Kossuth térre tartanak a tüntetők
Több kisebb tüntető tömeg kering jelenleg Budapest belvárosában azután, hogy a Lendvay utcánál, a Fidesz…
Áttörték a tüntetők a rendőrsorfalat, két nő felmászott a Fidesz-székházra
A Lendvay utcai Fidesz-székházhoz értek a tüntetők, az Index helyszíni tudósítója szerint néhányan áttörtek…
Kivezényelték a TEK páncélosait a „terrorveszély” miatt
Az Index írta meg először egy olvasó fotója alapján, hogy a Terrorelhárítási Központ páncélozott…
Rózsadombi luxusétteremben kapták le ma Gruevszkit, videón, ahogy elhajtott
Tegnap a belvárosban, ma már egy budai étterembe múlatta az időt a börtönbüntetése elől Magyarországra…
Gyülekeznek a tüntetők a Kossuth téren – itt nézheted élőben
16 órára civilek tüntetést hirdettek Budapestre, a Kossuth térre, hogy a kora délután botrányos körülmények…
A Jobbik elindult Áderhez, megkérni, hogy ne írja alá a rabszolgatörvényt
Kijött a Jobbik-frakció a Parlamentből a Kossuth térre, és a Sándor-palotához indultak – jelentette az Index…
Lefotózták Gruevszkit, még mindig Budapesten kujtorog
Még mindig Budapesten lófrál Nikola Gruevszki szökött macedón ex-miniszterelnök, legalábbis Dan Nolan, a…
Elutasította Hadházy Ákos népszavazási kérdéseit az NVB
Az egyik kérdés túl pongyola, a másik túl bonyolult, a harmadik pedig szimplán csak megtévesztő, érvelt a bizottság.
Új fegyvereket kaptak a magyar katonák, nagyon örül a honvédelmi miniszter
A cseh licensz alapján készült P-07 és P-09 típusú pisztolyok, BREN 2 típusú gépkarabélyok és SCORPION EVO 3…
Révész szerint azért mennek Ausztriába a magyarok, mert itthon nem túlórázhatnak eleget
Révész Máriusz is rácsatlakozott az „életükben egy percet nem dolgozó politikusok magyarázzák, hogy az…
Egymással szemben állt meg két vonat Zalában
Engedély nélkül indítottak el egy vonatot Zalaegerszegről, a szemből érkező szerelvénnyel együtt azonban…
Leköpte, megverte a papot egy részeg nő Hevesben, mert nem ő lett a keresztanya
A pap bal arcán bőrpír keletkezett, nem bocsátott meg felebarátjának, nyomban rendőrt hívott.
Orbán megszólalt a rabszolgatörvényről: a munkások oldalán áll, hogy többet dolgozhassanak
Nem cáfolta egyértelműen, hogy a német multik kérték volna a törvénymódosítást, szerinte „buta bürokratikus akadályok miatt” nem dolgozhat eleget, aki szeretne.
Tovább terjeszkedik a Starbucks Magyarországon
Az idén még három üzletet nyit az amerikai Starbucks kávézólánc Magyarországon, a két pesti és egy…
Kövér: „Hogy hívják ezt a…?” – majdnem nem sikerült kitiltani a szocialistát
Érdekes közjáték zajlott ma a Parlamentben, azon túl is, hogy az ellenzék kivonult az ülésteremből, miután a…





























