Orbán török diktátor haverja Magyarországra jön

November 7-én Magyarországra látogat Recep Tayyip Erdogan török elnök – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön.

A közlemény szerint a Türk Tanács külügyminiszteri találkozójának keretében Szijjártó Péter kétoldalú tárgyalást folytatott Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel Budapesten.

A miniszterek megállapodtak abban, hogy november 7-én megrendezik a magyar-török felső szintű stratégiai tanács újabb ülését, amelynek keretében Recep Tayyip Erdogan török elnök is Magyarországra látogat.

A kétoldalú kapcsolatok folyamatos fejlesztése érdekében Törökország öt új tiszteletbeli konzult nevez ki Magyarországon, emellett megállapodás született arról is, hogy Törökország támogatja Magyarország tagságát az UNESCO végrehajtó tanácsában – fogalmaz a közlemény.

A külügyminiszterek szerint nagy siker, hogy idén 400 török diák pályázott a 150 magyarországi ösztöndíjas helyre.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Bulgáriában aláírták a Török Áramlat gázvezeték bulgáriai szakaszának kivitelezési szerződését, mivel így reális esély van arra, hogy 2021-re Törökországon keresztül is érkezik gáz Közép-Európába – írta a KKM.

Semmi nem lett Orbán „húsvéti nagytakarításából”

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak

Magyar Péter: Hová tűnt a 12 milliárd euró uniós pénz, ami Orbán szerint a kormány számláján áll?

Fordulat jön az időjárásban

Mekkora lehet a zavar a Fideszben, ha Kósa Lajos minősíti hülyeségnek a saját javaslatukat?

Meghalt Ferenc pápa