Közleményt adtak ki az Index távozó munkatársai, ezt tervezik
„Köszönjük az eddigieket, és maradjatok velünk!”
Elhunyt egy koronavírussal fertőzött 3 éves kislány Belgiumban
Ő a koronavírus harmadik fiatalkorú, egyben legfiatalabb belga áldozata.
Drámai fotókon az Index utolsó napja: könnyek között búcsúztak egymástól az újságírók
Hetvennél is többen mondtak fel ma az Indexnél, miután nem tudott megegyezni a szerkesztőség a Fidesz-közelből…
Másodfokú riasztásokat adtak ki felhőszakadás és zivatar miatt
Szombat éjfélig több hullámban nagy mennyiségű csapadék várható.
Imádják a trollok, hogy éppen megszűnik az Index, az ország vezető újságja
Nagy nap ez azoknak, akik nem szeretik, ha a kormányon kívül más is ír újságot.
Bemutatták az új magyar szurkolói márkát, a „Magyarock”-ot
Tíz év kormányzati szintről celebrált ellenségképzés és gyűlöletkeltés után most úgy tűnik, a világoszöld szín lehet az „együvé tartozás” kulcsa.
Kígyózó sorban mennek az indexesek Bodolaihoz a felmondási papírjaikkal
„Azt a kurva, ezt nem hiszem el” – ilyen kommentár hallható az alatt a videó alatt, melyet a 444.hu mutatott…
Palkovics bejelentette, hogy kiválóan működött a gazdaságvédelmi akcióterv
Mert volna máshogy működni.
„Emberöltőkre” kitömte a kormány a Hit Gyülekezetét
Az ATV néven álkritikus médiát is gründoló szekta jövőjével kapcsolatban maga Semjén Zsolt nyugtatott meg.
Belefulladt egy fiatal férfi a Balatonba
Belefulladt a Balatonba csütörtökön délután 4 óra körül egy férfi – írja a Sonline.hu olvasói jelzésekre…
Tizennyolccal nőtt az elismert koronavírus-fertőzöttek száma az utóbbi napban
Tizennyolccal, 4398-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt…
Orbán kialudta magát: „Néhány ilyen libernyákot elviszek a hátamon”
Úgy tudja, „a magyar és a lengyel erők Brüsszelnél megállították a liberális nemzetközi brigádok támadását”.
Szinte érdektelenségbe fulladt, mindössze 9-en adták át az M4 Pest megyei szakaszát
A hétfői egri csődülethez képest már-már megalázóan kevesen vonultak fel csütörtökön az M4-es gyorsforgalmi…
Felhőszakadás veszélye miatt több megyében másodfokú riasztásokat adtak ki
Rövid idő alatt 50 milliméternyinél is több csapadék hullhat.
Meghaladta a 15 milliót a fertőzöttek száma a világon
A világon 15 178 371 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 622 207, a…
Blikk: tétlenül nézték végig a biztonsági őrök a Deák téri késelést
Segítségnyújtás elmulasztása miatt vonhatják felelősségre őket a leszúrt fiatalok ügyében.
Koronavírus: ismét száz fölé emelkedett a fertőzöttek száma Ausztriában
Péntektől ismét kötelező lesz a szájmaszk az üzletekbe, és a büntetési tételek is szigorodnak.
Németh Szilárd úgy tudja, hasonló a helyzet, mint a nándorfehérvári diadal idején
Most a nándorfehérvári diadalról jutottak eszébe a migránsok és a koronavírus.
Rogán Cecília máris összeházasodik az új pasijával
Fotók szerint már a „lánybúcsú” is megvolt.
Kirúgták az Index főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot
Elmondása szerint külső helyszínre csalták, ahol állítólag nagyobb pénzösszeget is ajánlottak neki, ha nem pattog.
19 új koronavírus-fertőzöttet találtak az országban, nincs új halálos áldozat
Tizenkilenccel 4366-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt…
Szijjártó: Magyarország az űripar fontos szereplőjévé válhat
Abból kalkulálta ki, hogy pl. lesznek olyan műholdak, melyek szigetelését magyar vállalatok készíthetik el.
Rokonai adták el a 13 éves lányt – szexuális erőszak, emberkereskedelem miatt kell felelniük
Három férfit és egy nőt fogtak el a rendőrök Hajdú-Biharban.
Munkagödörbe zuhant és életveszélyesen megsérült egy férfi Szombathelyen
Életveszélyesen megsérült egy férfi, aki szerdán délelőtt belezuhant egy munkagödörbe Szombathelyen. A…
A Google mostantól tiltja a járványra vonatkozó összeesküvés-elméleteket
A járvány kitörése óta már több mint 200 millió kártékony, nyerészkedő reklámot távolítottak el.
Németh Szilárdék kiálltak az utcára Karácsony Gergely szerencsétlenkedéséről sajtótájékoztatót tartani
Úgy tudják, politikai bosszú lehet a csepeli fejlesztések leállása mögött.
77 ezer új fertőzöttet találtak az Egyesült Államokban csütörtökön
Ennek ellenére olyan is van, hogy bepereltek egy polgármestert, amiért a köztereken kötelezővé merészelte tenni az arcmaszk viselését.
Mészárosék jótékonykodnak: egyszülős és nagycsaládokat nyaraltatnak ingyen
Zalakaroson, Gyulán és a Balaton-parton lehet idén üdülni strómanék jóvoltából.
Orbán: a parlament föltarisznyázott
Elindult a legkisebb fiú Brüsszelbe, megvédeni a magyarok pénzét.
Szijjártó ma Üzbegisztánban kolbászolt
Még sohasem volt ilyen aktív a két ország közötti politikai és gazdasági együttműködés – üzente haza.































