Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Belföld

Ügyvédjén keresztül üzent Orbán, fontos helyreigazítani valója akadt

Idén 20 millió forintos kárt okoztak a graffitisek a vasútnak

De legalább már speciális antigraffiti réteg is védi a járművek több mint ötödét.

Idén 20 millió forintos kárt okoztak a graffitisek a vasútnak

Idén több mint 20 millió forintos kárt okoztak a graffitisek a vasútnak, a járművek külső és belső faláról tízezer négyzetmétert meghaladó felületről kellett firkákat eltávolítani. A MÁV-Start csütörtöki közleménye szerint az előző évekhez képest ugyanakkor javuló tendencia tapasztalható.

November végéig 1385 jármű belső felületeiről csaknem 7000 négyzetméternyi firkálást kellett letisztítani, ez a tavalyinak a négyötöde. Az idén 262 vasúti járművön majdnem 3500 négyzetméternyi külső felületet kellett megtisztítani, ami a tíz évvel korábbinak alig több mint az ötöde, és csaknem megegyezik az előző évivel.

A vasúttársaság a rongálások megelőzésére a vasútőri jelenléten túl egyre több járművön alkalmaz kamerákat, már a járműpark 12 százalékán van beépített kamerarendszer. Speciális antigraffiti réteg is védi a járművek több mint ötödét.

Magyarországon a graffitis rongálások a kár értékétől függően szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősülnek – emlékeztetett a közlemény. A vasúttársaság az idén 189 feljelentést tett graffitizés miatt.

Több helyen is gázolt a vonat csütörtök délelőtt

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Gázolt a vonat Rákospalota-Újpest és Fót között

Súlyos bejelentést tett az ukrán rendőrség

Jelentős mennyiségű speedet találtak egy budapesti dílernél

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén