Közel félmillió autót adott el tavaly a Tesla

Miközben a cég részvénye 700 százalékkal emelkedett.

tesla-elon-musk
Elon Musk dél-afrikai származású amerikai mérnök, vállalkozó, világ 2. leggazdagabb embere. Fotó: Flickr/pestoverde

Az előző évinél harmadával több, közel félmillió autót értékesített tavaly a Tesla.

A cég honlapján publikált közlemény szerint 2020-ban az előző évinél 36 százalékkal több, 499,5 ezer autót értékesítettek, ebből a negyedik negyedévben 180,6 ezret. Már a harmadik negyedévi 139,3 ezres értékesítés is rekord volt a Tesla történetében.

Elon Musk, a Tesla alapító-vezérigazgatója 500 ezres értékesítési célt tűzött ki 2020-ra. A cél elérése érdekében az év utolsó három napján a Tesla ingyen kínálta a 10 ezer dolláros „önvezető” járműelektronikai csomagot. Az „önvezető” csomag használatához valójában a sofőr felügyelete szükséges, mert jogilag ő felel a jármű működéséért.

A Tesla 2020-ban 509,7 ezer autót gyártott.

A cég részvénye tavaly 700 százalékkal emelkedett és 705,67 dolláron zárt december 31-én. A Tesla piaci tőkeértéke megközelíti a 670 milliárd dollárt.

Bezár a répcelaki sajtgyár, Németországba kerül át a népszerű sajtok gyártása

Összeomlás: 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés egy hónap alatt

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Ismét nagyot változik a benzin és a gázolaj ára szombaton

Orbán Viktor úgy tudja, a fiataloknak akar segíteni a kormány az új hitelprogrammal

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira