„Jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak” által használt, darabonként 1660 kilogramm önsúlyú páncélszekrényeket találtak Seszták Miklós KDNP-s NER-bűnöző kisvárdai házában az októberi házkutatás során – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) hétfőn.

A közlemény szerint az elmúlt napokban a Seszták letartóztatásáról szóló bírósági tájékoztatást követően találgatások jelentek meg a nyilvánosságban arról, hogy mit találhattak az NVVH nyomozói a letartóztatott országgyűlési képviselő kisvárdai házában.

A „közvélemény tájékoztatása, illetve a további találgatások elkerülése érdekében” az NVVH azt közölte, hogy

a biztonsági ajtóval zárt, hangszigetelt szobában két nagy méretű Wertheim DWS1901 10 RE típusú, darabonként 1660 kilogramm önsúlyú, tipikusan nem otthoni használatra készült páncélszekrényt találtak, megjegyezve, hogy „ezt a típusú biztonsági páncélszekrényt jellemzően zálogházak, illetve pénzügyi szolgáltatók alkalmazzák”.

A Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 30-án az NVVH indítványa alapján rendelte el Seszták Miklós letartóztatását. A nyomozás adatai alapján feltételezhető, hogy a volt miniszter és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója a Volánbusszal szerződéses kapcsolatban álló cégek képviselőjétől – közvetítőn keresztül – összesen több mint 11 milliárd forint jogtalan előnyt vett át 2015 és 2018 között.

A bíróság október 28-án közölte, hogy január 30-ig meghosszabbította Seszták Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter letartóztatását.

A bíróság a szökés, elrejtőzés veszélyét illetően utalt a cselekmények kiemelkedő tárgyi súlyára, a bizonyítottságuk esetén kiszabható büntetés nagyságára, valamint a terhelt közéleti szerepvállalásából következő, feltehetően széles kapcsolati rendszerére. Kiemelte, hogy Seszták Miklósnak elegendő vagyon áll a rendelkezésére ahhoz, hogy az eljárás alól kivonja magát.

A bíróság a bizonyítási eljárás befolyásolásának veszélye mellett immáron annak tényét is megállapította. A nyomozóhatóság a terhelt lakóhelyén tartott kutatás alkalmával üres páncélszekrényeket talált, amelyekben a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 9 milliárd forint készpénzt tartott, azok elrejtéséről pedig a kihallgatását megelőzően gondoskodhatott.

Megosztás