Látszik már, mekkora havazás jön hamarosan

Szerdán még csak az Alpokalján, vasárnap azonban már nagyobb területen is havazásra van kilátás.

Télies fordulat várható a hét közepétől: az Időkép előrejelzése szerint a fölénk érkező egyre hidegebb levegőnek köszönhetően fagyosakká válnak az éjszakák, és a hétvége felé már napközben is csak kevéssel haladhatja meg a csúcshőmérséklet a fagypontot.

Az időjárásportál azt is írja, szerdáig gyakran „nagy nedvességtartalmú levegő” érkezik hozzánk a mediterrán térségből. Hétfő délután főként az ország keleti részén kell sok esőre kell.

Kedd este aztán délnyugat felől újabb csapadékzóna fut be, a csapadék az Alpokalján átfedésbe kerülhet a magasban érkező fagyosabb levegővel, ezért szerda hajnalban az eső havazásba csaphat át.

A szakemberek Kőszeg és Szentgotthárd környékére prognosztizálják a legtöbb havat, szerda reggelig itt 5-7 centi is hullhat.

Csütörtöktől megint szárazabb légtömegek érkeznek,

vasárnap környékén azonban újabb mediterrán ciklon várható, ami ismét havazást ígér, ezúttal már nagyobb területet érintőt.

Két hidegfront is jön – viharos széllel, jégesővel érkezik az özönvíz délután
Visszatér a kánikula, már látszik a menetrend
Jövő héten visszább vesz az időjárás, hajnalonta 10 fok is lehet
Felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget a hőhullám utolsó napja
Lecsapott a vihar Debrecenre, alig győzik a tűzoltók a kárelhárítást
„A helyzet egyre súlyosabb” – több településen vízkorlátozást rendeltek el