Megjelentek a Közlönyben a védelmi intézkedések – így változik az életünk a következő napokban
Kiderült, mégsem zárják be az összes szórakozóhelyet, csak a diszkókat és koncerttermeket.
Orbán: be akarom tartani az ígéretemet
A mai 90 halott hozzátartozóit biztosan megnyugtatja majd, hogy legalább vannak munkahelyek.
Bezáratott a rendőrség egy CBA-t, mert az eladók szabálytalanul viselték a maszkot
Még a maszkviselést felügyelő biztonsági őr is az állára húzva hordta a maszkot.
Koronavírusban meghalt az egri kórház szülész-nőgyógyász főorvosa
77 éves volt, a miskolci kórházban hunyt el.
Megszólalt Orbán a bécsi terrortámadás kapcsán
Bejelentette, hogy készen áll Ausztriával közösen megmenteni Európát a terrortámadásoktól.
84 halott, közel négyezer új koronavírus fertőzött kedd reggelre
A legutóbbi adatok szerint elhunyt 84 többségében idős, krónikus beteg és 3989 fővel emelkedett az újonnan…
Terrortámadás Bécsben: halottak, meglőttek egy rendőrt is
Több helyszínen sokakat meglőttek, négy járókelő és egy merénylő veszítette életét.
Az ÁSZ közölte, hogy ők függetlenek a kormánytól és a pártpolitikától
150 éve nem volt semmi olyan független, mint az egykori Fidesz-pártkatona által elnökölt szervezet.
Mérlegeli a kormány a tavaszi intézkedések visszahozatalát
A helyzet nem könnyebb, mint egy hónapja, és várhatóan még sokkal nehezebb lesz.
DK: A kormány „elfuserált politikája” miatt egyre mélyül a gazdasági válság
A párt szerint a kormány luxuskiadásokra szórja a pénzt, miközben egyre többen egyre kevesebbet keresnek.
Ismeretlen holttestet találtak a Duna paksi szakaszán
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Eltűnt Curtis, nem lép színpadra a Sztárban sztárban
A TV2-nél nem tudják a távolmaradásának okát.
Hoppál Péter is elkapta a koronavírust, pedig a környék összes zászlaját a fejére húzta
„Isten kezében vagyunk.”
Intenzív osztályra került a koronavírusos Delhusa Gjon
A tüdőoxigén szintje 80 százalék alá esett.
17 éves fiú balesetezett a Kiskörúton, a helyszínen meghalt
Utasát életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Megöltek egy 20 éves férfit Pécsen, a rendőrség a lakosság segítségét kéri
Egy támadót elfogtak, egy férfit és élettársát még keresik.
69 elhunyt beteg, 3878-cal nőtt az újonnan azonosított fertőzöttek száma
Újabb rekordot döntött a halálos áldozatok száma, és a napi fertőzötteké is csúcsközelben van.
Kocsis Máté bejelentette, hogy tombol a járvány, és a baloldali pártok MOST SEM sem segítettek
A koronavírus-járvány tombol, ezért most igazán fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat – üzente a Fidesz…
Bródy János dalt írt az SZFE-s diákokról
Vas utcai virágének címmel dalt írt Bródy János a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjairól. A hvg.hu…
Rálőttek egy ortodox papra Lyonban, a támadó elmenekült
Éppen a templomot zárta be, amikor egy puskával kétszer rálőttek.
Erdő Péter: a járvány mindig „alkalom a megtérésre”
Most különösen fontos mindenkinek „rendezni a lelki állapotát”.
Frontális balesetben meghalt egy autóvezető Nagykőrösnél
Két másik ember beszorult a roncsokba, őket a tűzoltók szabadították ki.
Elhunyt VV Lóránd 21 éves szerelme
Súlyos autóbalesetet szenvedett, az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
154 hallgató és rezidens ment Szlovákiába az ottani országos koronavírus-tesztelésben segédkezni
A rektor mérhetetlenül büszke a „csillogó szemű Semmelweis Polgárokra”.
Meghalt 51 beteg, négyezernél is többen vannak jelenleg kórházban
Elhunyt 51 többségében idős, krónikus beteg és 3908 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új…
36 ezer forintos bort, pezsgőket, whiskyt vett közpénzből Orbán „szegényügyi főtanácsadója”
Harminchatezer forintos olasz bort, tizenötezer forintos francia pezsgőket és whiskyt is vásárolt közpénzből…
Ötven nap elzárásra ítéltek egy baranyai férfit, mert megölte a kutyáját
Vascsővel ütötte a láncra kötött állatot, mert rámorgott.
A digitális oktatás bevezetését kéri a Liga Szakszervezetek elnöksége is
Indoklásuk szerint a gyerekek jelentős része tünetmentes vírushordozó, így ők fertőzik össze a pedagógusaikat, szüleiket és nagyszüleiket.































