Megerőszakoltak egy nőt Budapesten, a Krisztina körút környékén

A sértett próbált ellenállni, közben az egyik ujja is eltört.

rendőrség, bilincs

A bíróság letartóztatásba helyezte azt a román állampolgárságú férfit, aki megerőszakolt egy nőt a XII. kerületi Krisztina körút környékén még június 18-án éjszaka.

A Fővárosi Főügyészség szerdai közlése szerint a „férfi” egy hazafelé sétáló nőt támadott meg. Követte a nőt, beszélgetni próbált vele, majd amikor egy lépcsőházhoz értek, megtámadta. A nő derekát megragadva a földre rántotta, leszorította és fojtogatni kezdte, majd megerőszakolta. A sértett ellenállt, kiabált, ami megzavarta a gyanúsítottat, ezért abbahagyta a nő bántalmazását és elmenekült. A sértettnek az egyik ujja eltört.

A román férfit a rendőrök rövid időn belül elfogták, majd szexuális erőszak bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták. A Fővárosi Főügyészség indítványára a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Elgázolt egy embert a villamos a budapesti Móricz Zsigmond körtéren

Kiadós ónos eső jön, narancs riasztás van Budapesten

Hóban fekve, részegen találtak meg egy 14 éves fiút Budapesten

Egyetlen ütéstől halt meg egy fiatal szombat este a Morrison’s 2-ben

Klóros fertőtlenítőt öntött a vendég poharába egy csapos, maradandó fogyatékosságot okozott

Hazudott „szarpucoló” Lázár, a rendőrség tette helyre a rasszista fideszes állítását