Gyurcsány bejelentette: nem ér haza a kijárási tilalom kezdetéig
Igazi kis rosszcsont ez a Feri.
Orbán: 99,99 százalék, hogy az egészségügy túléli a pandémiát
Azt a 0,01%-ot már igazán megadhatta volna azután, hogy tegnap még csak 50% volt az esély.
Nyomozás indult a Schönherz kollégium helyiségeinek szétverése ügyében
Egy lakószobát és a körülötte található helyiségeket érintette a pusztítás.
Orbán bejelentette, bevetik a hadsereget is a kijárási tilalom és a közrend fenntartásához
Végre kedvenc témájához érkezett.
Marco Rossi megfertőződött a koronavírussal
Az Izland elleni meccs előtt egy nappal derült ki, hogy ő is elkapta.
Megjelent a rendelet a járványügyi korlátozásokról – itt vannak a részletek
Így változik az életünk egy órán belül, szerdától.
Taxival ütközött, meghalt egy motoros a II. kerületben
Halálos motorbaleset történt Budapest II. kerületében kedden este – közölte a rendőrség a honlapján. A…
Berágtak Orbánra, szétvertek több helyiségét a hallgatók a BME kollégiumában
Munkában a jövő értelmisége.
Szijjártó: egymillió favipiravir tabletta érkezett Kínából
Több gyártóval is tárgyalnak további beszerzésekről.
Hollik István úgy tudja, Fekete-Győr Andrásnak bocsánatot kellene kérnie
Szerinte nem vicces, hogy a koronavírus-oltóanyagot először fideszeseknek kellene kipróbálniuk.
Eldőlt, ki nyerte a 2020-as amerikai elnökválasztást
Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46. elnöke.
Kásler Miklós elrendelte a halasztható műtétek felfüggesztését
Szinte minden kórház járványkórház lesz keddtől.
107 újabb halottja van itthon a járványnak
5000 fölött az újonnan azonosított napi fertőzöttek száma.
Semjén kezdeményezi a rendkívüli parlamenti ülés összehívását
Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi november 10-ére Semjén Zsolt…
Müller Cecília: a lehető legrosszabb forgatókönyvre készülünk
Az országos tisztifőorvos szerint a halálozások tekintetében Magyarország a „középmezőnyben” van.
Megölte feleségét egy férfi hajnalban Szegeden
Többször megszúrta, a nő a helyszínen meghalt.
Orbán: ha Magyarországon ilyesmik történnének, leszakadna az ég
Nálunk nem fordulhatna elő ilyen izgalmas választás, mint az Egyesült Államokban!
103 halott, 4709 fő újabb koronavírusos péntek reggelre
Először száz felett a koronavírus napi áldozatainak száma Magyarországon.
Meghalt Szőcs Géza
A Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, miniszterelnöki megbízott koronavírusos volt.
Fidesz: sokmilliós könnyítés a családoknak, hogy régi, szar autókkal is lehet taxizni
„Megfogadta a kormány a javaslatunkat.”
Balog Zoltán református püspökké bukott föl
A korábbi emberierőforrás-miniszter kétharmaddal vitte a szavazatokat.
Közel hároméves csúcsra emelkedett bitcoin árfolyama
Aki márciusban ötezer dolláron vásárolt, mostanra megháromszorozhatta a pénzét.
Hidvéghi: „a brüsszeli fejekben lekapcsolták a villanyt”
A Fidesz európai parlamenti fázisceruzája ma is segített értelmezni a híreket.
Szijjártó posztolt a karanténból: „Szilvi húslevese lesz a tuti!”
Úgy tudja, az fogja leginkább meggyógyítani.
Kitiltaná a közéletből Gyurcsány Ferencet a Mi Hazánk
Novák Előd szerint akkor is Gyurcsány a hibás, ha már tíz éve Orbán Viktor kormányoz.
Menhelyről lopott kutyát egy 17 éves lány
Valószínűleg senki nem szólt neki, hogy ingyen is örökbe lehet fogadni.
Megjelentek a Közlönyben a védelmi intézkedések – így változik az életünk a következő napokban
Kiderült, mégsem zárják be az összes szórakozóhelyet, csak a diszkókat és koncerttermeket.
Orbán: be akarom tartani az ígéretemet
A mai 90 halott hozzátartozóit biztosan megnyugtatja majd, hogy legalább vannak munkahelyek.





























